luismiguelofficial.com
Az események a koronavírus-járvány következtében maradtak el. Felidézte, hogy Győrben idén 55. alkalommal rendezték volna meg a Kazinczy-verseny döntőjét, de Kolozsvárott és Zentán októberben sikerült megtartani az Édes anyanyelvünk versenyt. Az Anyanyelvápolók Szövetsége által működtetett versenyek sorozata átszövi a Kárpát-medencét és több mint 10 ezer fiatalt mozgat meg évente. MTI
Időpont: péntek, 2020, november 13 - 08:00 - - 16:00 Idén helyismereti vonatkozású gondolattal hívjuk fel a figyelmet közös anyanyelvünk szépségeire.. Az 1963-tól a 70-es évek második feléig gimnáziumunk tanáraként dolgozott Dr. Mizser Lajos (1940-2014) nyelvész, a nyelvtudományok kandidátusa. A tanítás mellett finnugor verseket fordított, kutatta a nyelvjárásokat (a diáknyelvet is), és nyelvművelő cikkeket írt több neves lapnak, köztük az Élet és Irodalomnak, az Édes Anyanyelvünknek, a Magyar Nyelvnek és a Magyar Nyelvőrnek is. 1980-tól 2007-es nyugdíjba vonulásáig a nyíregyházi főiskolán tanított. Számos nyelvészeti publikációja jelent meg. Elismert kutatója, elemzője volt Pesty Frigyes helységnevekel foglakozó munkájának. Ennek keretében településünk nevének származását is kutatta. Ez a publikáció a Magyar Nyelv folyóirat 2001. évi 3. számának Szó- és szólásmagyarázatok rovatában jelent meg (330-331. oldal) Mizser Lajos: Újszász Még az újszászi gimnázium tanára volt, amikor a diáknyelv érdekességeivel kezdett foglalkozni.
Az események a koronavírus-járvány miatt maradtak el.
"Láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír. " (Kosztolányi: A tíz legszebb szó) A magyar nyelv napját 2009 óta ünnepeljük. Az ünnepet 2008 decemberében az Anyanyelvápolók Szövetsége javasolta, és időpontjául április 23-át jelölte meg, mivel 2008-ban ezen a napon nyílt meg a Magyar Nyelv Múzeuma. Amikor azonban a parlament a magyar nyelv napját törvénybe iktatta, nem ezt a dátumot tartotta meg, hanem egy másikat jelölt ki. A választás november 13-ára esett: 1844-ben az országgyűlés ezen a napon tette a magyar nyelvet államnyelvvé. " Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok… nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok. "
Megtépázott, idegen szelektől szétzilált nyelvünk sebeit bekötözni nem csak költőknek, irodalmároknak, nyelvművelő tudósoknak a feladata. Igazabb és emberibb emberré válva igazabbá és tisztábbá fog válni anyanyelvünk is: nélküle nem tudtuk volna megismerni a világot. Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává. 1844-ben ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő, a magyar nyelvről és nemzetiségről szóló, 1844. évi II. törvényt. Forrás és fotó: Korzenszky Richárd Facebook-oldala Magyar Kurír
Az Anyanyelvápolók Szövetsége által működtetett versenyek sorozata átszövi a Kárpát-medencét és több mint 10 ezer fiatalt mozgat meg évente - mondta el Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetség elnöke a magyar nyelv napja alkalmából. Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án nyilvánította a magyar nyelv napjává november 13-át, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő törvényt. Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke kiemelte: a magyar nyelv nemcsak kultúránk legfőbb letéteményese, hanem a legerősebb és egyetlen igazi összetartó erő a világban szétszóródott magyarok között. Az elmúlt 30 évben a Kárpát-medencében több mint egy millióval kevesebben beszélik a magyar nyelvet - mutatott rá. Kitért arra is, hogy idén 10. alkalommal ünnepelték volna a Pesti Vigadóban a magyar nyelv napját, amelyen átadták volna a Lőrincze-díjat, a Maróti-emlékérmet, a Deme-ösztöndíjat, azaz elismerhetnék azok munkáját, akik kiemelkedően és régóta dolgoznak a helyesírási versenyek, Kazinczy-versenyek és Édes anyanyelvünk versenyek sikeréért.
Az Anyanyelvápolók Szövetsége által működtetett versenyek sorozata átszövi a Kárpát-medencét és több mint 10 ezer fiatalt mozgat meg évente – mondta el Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna november 13-i adásában a magyar nyelv napja alkalmából. Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án nyilvánította a magyar nyelv napjává november 13-át, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő törvényt. Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke a műsorban kiemelte: a magyar nyelv nemcsak kultúránk legfőbb letéteményese, hanem a legerősebb és egyetlen igazi összetartó erő a világban szétszóródott magyarok között. Az elmúlt 30 évben a Kárpát-medencében több mint egymillióval kevesebben beszélik a magyar nyelvet – mutatott rá. Kitért arra is, hogy idén 10. alkalommal ünnepelték volna a Pesti Vigadóban a magyar nyelv napját, amelyen átadták volna a Lőrincze-díjat, a Maróti-emlékérmet, a Deme-ösztöndíjat, azaz elismerhetnék azok munkáját, akik kiemelkedően és régóta dolgoznak a helyesírási versenyek, Kazinczy-versenyek és Édes anyanyelvünk versenyek sikeréért.
Az Anyanyelvápolók Szövetsége által működtetett versenyek sorozata átszövi a Kárpát-medencét és több mint 10 ezer fiatalt mozgat meg évente – mondta el Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna pénteki adásában a magyar nyelv napja alkalmából. Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án nyilvánította a magyar nyelv napjává november 13-át, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő törvényt. Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke a műsorban kiemelte: a magyar nyelv nemcsak kultúránk legfőbb letéteményese, hanem a legerősebb és egyetlen igazi összetartó erő a világban szétszóródott magyarok között. Az elmúlt 30 évben a Kárpát-medencében több mint egy millióval kevesebben beszélik a magyar nyelvet – mutatott rá. Kitért arra is, hogy idén 10. alkalommal ünnepelték volna a Pesti Vigadóban a magyar nyelv napját, amelyen átadták volna a Lőrincze-díjat, a Maróti-emlékérmet, a Deme-ösztöndíjat, azaz elismerhetnék azok munkáját, akik kiemelkedően és régóta dolgoznak a helyesírási versenyek, Kazinczy-versenyek és Édes anyanyelvünk versenyek sikeréért.