luismiguelofficial.com
Általában beragasztás után egy héttel, de legkésőbb akkor, amikor a páciens amúgy is eljön a félévente javasolt fogászati ellenőrzésre, megvizsgáljuk az újonnan kapott fogpótlását is. Az ideiglenes korona meddig tart? Gyakori kérdés, hogy az ideiglenes korona mennyire tartós. Ezek a fogpótlások - ahogy a nevük is mutatja - ideiglenes használatra készülnek. Az a funkciójuk, hogy a végleges korona elkészültéig védjék a lecsiszolt fogat. Ennek megfelelően nem is zárnak olyan pontosan, mint a végleges koronák, könnyebben alájuk kerülhet az ételmaradék, így nagy a fogszuvasodás veszélye. Arra ugyanakkor tökéletesek, hogy amíg a végleges fogpótlás el nem készül, védjék a fogat. Ez általában néhány hetet jelent, de ritka esetben előfordulhat, hogy ennél hosszabb a várakozás. Több hónapos időtartamnál már megfontolandó valamilyen tartósabb megoldás alkalmazása is. Koronák fajtái az Unikliniknél Többféle korona is elérhető klinikánkon, a fogpótlás jellegének és a páciens igényeinek megfelelően.
Tisztelt Dr Úr/Nő! Olyan kérdésem lenne, hogy 2010. 11. 23-án pótolták elől a fogam (egyet pótoltak, kettőre koronát húztak) kb. csütörtök óta fáj a korona alatt a fogam, kérdésem a következő lenne. Mit lehet tenni ilyenkor? Le kell venni a koronát, vagy meg lehet máshogy is csinálni? Válaszát előre is köszönöm! tisztelettel! Böbe181 WEBBeteg szakértő válasza fogászat témában Azt tudnám tanácsolni, hogy menjen vissza az orvosához mondja el neki is a problémáit. Lehet koronán keresztül is gyökérkezelni a fogat, nem kell levenni a koronáját. Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget. WEBBeteg szerkesztőség Kérdés: 2010. november 28., 10:51; Megválaszolva: 2010. december 02., 09:43 Hirdetés Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek kloroform a fogászatban Tisztelt Doktor Úr! Egy letört, korábban már gyökérkezelt fogammal jártam a fogászaton, ahol kiszedték a régi tömést. A gyökércsatornát... bal felső 6os gyulladt fog húzása Tisztelt Doktor NŐ!
Így a fogak előbb-utóbb maguktól kiesnek. Elsősegélyként a fogorvosától kapott viasszal tudja a sürgős panaszokat megszüntetni. Ezután kérjen időpontot a fogszabályozó szakorvosához, aki visszaragasztja a leesett brekettet (tappancsot), illetve korrigál a kiálló, szúró dróton. Azt tanácsoljuk, konzultáljon a Dentha Fogászat fogszabályozó szakorvosával. Manapság már többféle fogszabályozó készülék közül választhat. Árukat az befolyásolja, hogy a készülék mennyire "láthatatlan", és hogy Ön nem fémallergiás-e. A konzultáció során személyre szóló árajánlatot fog kapni. Ha fáj a bölcsességfoga, konzultáljon a Dentha Fogászat szájsebész szakorvosával. Ha ugyanis nincs elegendő hely fogainak, a bölcsességfog állandó gyulladást tarthat fenn. Előretolhatja a fogsort, és később fogszabályozóra lehet szüksége. A csikorgatást megszüntetni nem tudjuk, de abban segíthetünk, hogy ne legyenek káros következményei. Fogorvosaink éjszakai harapásemelő sínt készíttetnek, amely megakadályozza, hogy fogai éjjel csúszkáljanak.
A fogíny elválik a gyökértől, a fogíny visszahúzódik, a csont miért fáj a fogaim a fogaim. Fáj a fogam – mi lehet a baj? A tasakok kezelésekor nem elég a fogak felszínén lévő fogkövek eltávolítása. Ilyen esetben szükség van kürettálásra helyi érzéstelenítésben a tasakok regisztrálása után. Így megállítható a fogágybetegség és tünetmentes állapotot lehet elérni. Rizikótényezők A fogágybetegség kialakulásnak rizikóját nagyban növeli a rossz szájhigiénia, a dohányzás, a cukorbetegség illetve egyes genetikai faktorok. A fogágybetegségnek van főként genetikai úton kialakuló típusa, azonban ezt is súlyosbítja a felhalmozódó fogkő. Kezelés: A fentiek alapján látható milyen fontos a jó szájhigéne fenntartása. Ebbe beletartozik a fogkő rendszeres eltávolítása a fogorvosnál. Ha már kialakultak tasakok, ezekből a gyullad szövetet speciális eszközökkel el kell távolítani zárt kürett. Ha a tasakok nagyon mélyek több mint mmműtéti tisztítás nyílt kürett is szóba jön. Tasakok regisztrálása parodontológiai szondával: Ezek az elváltozások nem csak fogak, de beültetett műgyökerek implantátumok mentén is kialakulhatnak, elhanyagolt esetekben.
Semmilyen fájdalmat nem okoz, mégis zavar a jelenléte Rendellenes fogak Tisztelt Doktor Úr! Fáj a fogam – mi lehet a baj? Sokszor volt az elmúlt évek során arcüreg problémám, igazából kb 15 éve küzdök vele. Dudor a fülem mögött. A múlt héten csütörtök reggel a jobb fülem mögött kialakult egy csomó. Egyik pillanatról a másikra. Pénteken elmentem a háziorvosomhoz aki nem tudott sajnos mit mondani rá. Fáj a fogam - Budapest Dental Azt mondta sebész orvossal nézessem meg. A mai napon elmentem Pár éve már, hogy először jelentkezett az a probléma, hogy esténkét, után mechanikai hatásra fájnak a fogaim. Önmagában nem fáj, kizárólag csak nyomásra. Átlagosan heti x fordul elő, a fájdalom elmúlik, ha huzamosabb Mit szabad, mit nem? Pénteken reggel Sajnos soka derult ki, hogy egy, a tobbi fog gyokerene fekve nott bolcsessegfog nyomta a fogsort, ez okozta az iny visszahuzodasat. A szajsebeszeti beavatkozas megtortent, a bolcsessegfogat Szájpadlásomon piros foltok Pár napja vettem észre 2 pirosas foltot a szájpadlásom hátsó részén, és eléggé megijesztett mert olvastam hogy ráktol is lehet, de érdekelne mitől lehet még, gondoltam arra is hogy nem-e valami kisebb fertőzés hogy esetleg horgászat után kerülhetett-e bele Február közepén kétoldali mellékági tüdőembóliám volt.