luismiguelofficial.com
Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő - Garage
A centrumkórházzá alakuló Szent János Kórház és az új, elkülönült szakrendelő fejlesztése, a térfigyelő kamerarendszer bővítése, valamint a sikeres zöldprogramok továbbvitele egyaránt téma volt a képviselő-testület május végi ülésén. "Évtizedek óta nem látott lehetőséget kapott a kórház" – utalt a kormánydöntésekkel lehetővé váló fejlesztésekre Takács Péter, az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő nemrégiben kinevezett főigazgatója az önkormányzati képviselők számára tartott tájékoztatójában. Mint mondta, a Semmelweis Egyetemtől már átvették a Kútvölgyi-tömb vagyonkezelését, ahol a régi szakrendelő megújult első emeletén három János kórházi járóbeteg-rendelés – a nőgyógyászat, a fül-orr-gégészet és a gasztroenterológia – kezdte meg működését vadonatúj műszerekkel, július 1-jétől pedig átveszik az eddig az egyetem által fenntartott szakrendeléseket. A tervek szerint a kórház összes járóbeteg-rendelése a Kútvölgyi úti szakrendelő megújuló épületébe fog költözni, aminek rekonstrukciójára hamarosan kiírják a tervezési közbeszerzést.
Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő (ÉKC) 2007-ben döntés született három fővárosi kórház összevonásáról a Budai Gyermekkórházat, a Szent Margit Kórházat és a Szent János Kórházat érintve. Az egyesített kórház új neve Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai lett. 2012. január 1-től a kórház állami tulajdonba, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz került. Ezen belül a fenntartói feladatot a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (GYEMSZI) látja el, míg a vagyonkezelő a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá tartozó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A kórház elnevezése: Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak. 2013. január 1-jétől (a 2008. január 1-jétől) a kórházhoz tartozó Szent Margit Kórház - fenntartói határozat alapján - önállóan működik. A kormány 2018 decemberében határozott az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő (ÉKC) létrehozásáról. Fekvőbeteg-ellátó osztályok Szakrendelések, szakambulanciák Diagnosztika A Szent János Kórház kihelyezett osztályai
Koronavírusos lett a Szent János Kórház főigazgatója Szerencsére a kórházi protokoll miatt az intézményben nincsenek közvetlen kontaktjai, a következő 10 napot karanténban tölti. A Népszava cikke szerint az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő főigazgatójának az október 20-án reggel elvégzett koronavírustesztje aznap estére pozitívnak bizonyult, erről az intézmény a… Koronavírusos lett a Szent János Kórház igazgatója Az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő főigazgatóján október 20-án reggel koronavírus tesztet végeztek, melynek pozitív eredményéről a kora esti órákban értesült – közölte közösségi oldalán az egészségügyi intézmény. A bejegyzést a Világgazdaság szúrta ki. – Koronavíusban elhunyt a Fidesz vezető politikusa Elhunyt Adorján Gusztáv, a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Oktató Kórházak főigazgatója, a Fidesz helyi frakcióvezetője – derül ki az intézmény honlapján és Facebook-oldalán közzétett rövid közleményből. Adorjánról elsőként a 444 írta meg, hogy ő is elkapta a koronavírust, és állapota miatt kórházi kezelésre is szorul.
2021. 06. 23. Az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő elnyerte az Év Családbarát Kórháza címet, emellett több programjával a Családbarát Kórházi Innovációk szakmai díjat is megkapta a Magyar Kórházszövetség és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom pályázatán. Az elismerések hátteréről Sebők-Tóth Katával, az intézmény PR- és marketingmenedzserével beszélgettünk. Az Év Családbarát Kórháza címmel a járvány elleni küzdelem meglehetősen nehéz hónapjai után jutalmazták intézményüket. A rendkívüli helyzet kezelésében nyújtott teljesítményük elismerését is jelenti a kitüntetés? A Szent János Kórházban évek óta folyamatos a törekvés a családbarát szemlélet egyre magasabb szintű megvalósítására, így a járványhelyzet miatt kialakult igényekre is igyekeztünk gyors és szakmailag is kiemelkedő megoldásokat nyújtani. Az intézmény gyermekosztálya, gyermek- és ifjúságpszichiátriai rehabilitációs osztálya, valamint gyermeksebészeti és traumatológiai osztálya az elmúlt években már elnyerte a családbarát címet.
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent a Kormány 1672/2018. (XII. 13. ) határozata, mely az Egészséges Budapest Program Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő létrehozásával kapcsolatos feladatokról intézkedik – vette észre a Weborvos. A kormány egyetért az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő (a továbbiakban: ÉKC) létrehozásával, azzal, hogy az a Magyar Állam kizárólagos tulajdonában álló, Budapest XII. kerület 10168/2 és 10733/6 helyrajzi számú belterületi ingatlanokon jöjjön létre, ide nem értve a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja számára kijelölt telekrészt. A kormányhatározat az ÉKC aktív fekvőbeteg-szakellátási ágyainak számát legalább 500, de legfeljebb 600 ágyban állapítja meg az előzetes orvosszakmai tervnek megfelelően, azzal, hogy az ÉKC-nak heti 7 napon és napi 24 órában képesnek kell lennie a betegek fogadására és magas szinten történő ellátására, a Dél-budai Centrummal együttműködve. Ugyanakkor az ÉKC rehabilitációs, krónikus és ápolási ágyainak számát 350 ágyban állapítja meg, azzal, hogy ettől a tervezői programban legfeljebb 50 ággyal lehet eltérni.
A Covid-részleggel rendelkező Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő munkatársai számára ajánlott fel ingyenjegyeket a Városmajori Szabadtér Színház. Az országos eljárásrendnek megfelelően az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő azon fővárosi kórházak egyike volt, amelyek teljes körű covid-ellátásra kötelezetten látták el feladataikat. A járvány csúcsidőszakában három izolációs osztály is működött az intézményben, ahol esetenként, egyidejűleg mintegy száz fertőzött elhelyezését is meg kellett oldani. A Kútvölgyiben kialakított karantén részlegen pedig hatvan embert tartottak megfigyelés alatt. Összességében 174 igazoltan koronavírusos beteg feküdt a kórházban, míg karanténban 186-an voltak. "A bámulatos és elismerésre méltó helytállást követően mindenkinek szüksége van egy lélegzetnyi, önfeledt szórakozásra. A színház vezetője és a dolgozók hisznek abban, hogy a feszültségek feloldásához, az emberek megnyugvásához a művészeten és a kultúrán keresztül vezet az út.