luismiguelofficial.com
Emellett 1992 és 1994 között ugyanitt politológiát is hallgatott, valamint 1995 és 1997 között humánökológiai posztgraduális képzésen vett részt. Jogászi pályafutása [ szerkesztés] 1989 -ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Központi Könyvtárának munkatársa, majd 1990-ig a Pénzform Kft. gyakornoka volt. Diplomájának megszerzése után a non-profit szervezetekkel foglalkozó NIOK Alapítvány munkatársa volt, később ügyvédjelölti státuszba került, szakvizsgáját 1999-ben tette le, saját ügyvédi irodát alapított, mely gazdasági joggal foglalkozott. 1996 -ban lett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa, valamint 2004 és 2008 között ügyvivője volt. A jogvédő szervezetből 2008 nyarán lépett ki, a későbbi Lehet Más a Politika mozgalom előkészítésében vállalt szerepe miatt. [6] Dolgozott a Habeas Corpus Munkacsoportnál, valamint a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum jogsegélyszolgálatánál is. Ügyvédként többek között Orbán Viktort is védte. [7] Politikai pályafutása [ szerkesztés] 1989 -ben egyik tagja volt – Bajnai Gordonnal együtt – a Gyurcsány Ferenc által vezetett rövid életű Új Nemzedék Mozgalomnak.
2015. 02. 24. - Pálfi Zsuzsanna Úgy tűnik, a rajongók nagy része a nyitóhétvégén letudta A szürke ötven árnyalatá-t, mert az E. L. James őrülten sikeres regényéből készült erotikus film bevétele 73 százalékkal esett vissza a második hétvégéjén. Azért így sem kell sajnálni az alkotókat, a film újabb 23, 2 millió dollárt gyűjtött be, ami elég volt ahhoz, hogy megmaradjon a nézettségi toplista élén. Már nem olyan izgi a kötözős szex - Kövezzen meg a tisztelt olvasó, de elsodort a közízléstelenség hulláma, és megnéztem A szürke 50 árnyalatát. No nem, moziig azért nem mentem volna el miatta, de mivel a csapból is ez folyt, a facebookon is szembejött velem, hát rákattintottam. Tettem ezt azért is, mert épp egy tinédzser gyermekeket nevelő anyuka mesélte a minap, hogy nagyobbik gyermeke osztálya és baráti köre teljesen be van zsongva, hogy ezt a filmet mindenképpen meg kell nézni a moziban. Az anyuka mondta el azt is, hogy nem tud mit tenni, úgyis meg fogják nézni a filmet a gyerekek, ahogy a könyvet is megtalálta a lányánál.