luismiguelofficial.com
Itt van rögtön három propagandamédia vezetője: Stefka István, a Pesti srácok lapigazgatója Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője De ezek szerint nem lehet megbocsátani olyanoknak sem, mint Boros Imre, MSZMP-titkár; Fónagy János, MSZMP-tag; Harrach Péter, MSZMP-tag; Hoffmann Rózsa, MSZMP-tag; Martonyi János, MSZMP-tag; Matolcsy György, MSZMP-tag; Pintér Sándor, MSZMP-titkár; Stumpf István, MSZMP-tag; Szűrös Mátyás, MSZMP KB-titkár; Tállai András, MSZMP-tag; Turi-Kovács Béla, MSZMP-tag.
Előzmény: Neanderi (27) Neanderi 27 Kövér Lajos, Kövér László nagyapja pedig a hírhedt Lukács -különítmény tagja volt. /részletek/ Budapest, 2005. június 26. MVSZ Sajtószolgálat " 26 Kövér László a jogi egyetem elvégzése után az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetében tevékenykedett, majd 1987–88-ban megkapta a Soros-ösztöndíjat. 1988 novemberében Gyurcsány Ferenccel együtt lett a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsának alelnöke. 1990-ben Fidesz–SZDSZ közös jelöltként szerzett mandátumot Pápán – Orbán miniszterelnöksége idején pedig, 2000-től 2001-ig a Fidesz elnöke volt. 25 Ugyanazok a komcsik vannak a Fideszben 1. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke — volt egyetemi és gimnáziumi KISZ-titkár 2. Tasnádi László, a Belügyminisztérium nemrég kinevezett rendészeti államtitkára - a BRFK állambiztonsági szervének III/II-2. Osztály C alosztályának megbízott vezetője volt 3. Járai Zsigmond, az első Fidesz-kormány pénzügyminisztere — az utolsó kommunista kormány államtitkára, volt MSZMP-tag, III/II jelentő 4.
Erre válaszul mondtam, hogy "egy, az előző pártrendszer erőszakszervezetéhez tartozó, később fideszessé lett politikusnak nincs joga erkölcsi bírálatomra. " Ezt követően indított polgári pert ellenem Galbács, aki korábban alpolgármesterként ténykedett, most tanácsnok, valamint a gazdasági bizottság elnöke. A Szegedi Ítélőtábla ítéletével helyben hagyta a Gyulai Törvényszék tavaly szeptemberben hozott első fokú ítéletét, amely teljes egészében elutasította Galbács keresetét. Egyben kimondta: nem sértettem meg Galbács jó hírnévhez való jogát. A teljes perköltség és bírósági illeték megfizetésére kötelezte az ítélőtábla a gyulai fideszes politikust. A Gyulai Törvényszékhez hasonlóan a Szegedi Ítélőtábla is kimondta: a politikai viták rendezésének nem a bíróság a színtere. A magát "elkötelezett jobboldali gondolkodású politikusnak" nevező Galbács Mihály 1966 óta a KISZ, 1976-tól pedig megszűnéséig az MSZMP tagja volt. 1983-ban magas KISZ-kitüntetést kapott, többször tagja volt a vállalati MSZMP alapszervezet vezetőségének, közben marxista-leninista esti egyetemet végzett, egyben munkahelyén a párt káder-utánpótlási csoportvezetője is volt.
Orbán akkor kijelentette, hogy Magyarország "világbajnok teljesítményt" nyújtott a pénzügyi konszolidációban. A közlemény felidézi, hogy Orbán Viktor 2010. november 10-én egy FAZ-interjúban úgy fogalmazott: "Magyarország két egymást követő kormánya" olyan lépéseket tett, amik "összességében többet tesznek ki, mint amire bármely más európai ország vállalkozott. " Ehhez képest az államadósság 2012. januárjára "három hónap alatt hat százalékkal emelkedett, ennél magasabban utoljára 1995-ben járt a mutató – írják a szocialisták. Török szerint "ráadásul úgy 'sikerült' ilyen rekordmagasságba lökni az Orbán-kormánynak az államadósságot, hogy közben einstandolták 3 millió magyar ember nyugdíj-megtakarításait adósságcsökkentési céllal, de ehelyett eltőzsdézték azt". Az MSZP úgy látja, naponta 700 millió, hetente 5 milliárd, havonta 20 milliárd, éves szinten pedig 250 milliárd adóforintba kerül a Fidesz értelmetlen "háborúskodása". Az egykulcsos adórendszer évente 500 milliárd forint hiányt okoz a költségvetésnek, és a munkavállalók 82 százaléka szenvedett el reálbércsökkenést Lázár János és a Fidesz-frakció szavazataival elfogadott törvény miatt – fogalmaz a közlemény.
Orbán Viktor hangsúlyozta, " ha mindent összeadunk, a családok és a friss házasok adókedvezményeit, az egykulcsos adórendszerből fakadó többletbevételeket, a családi adókedvezmény összegét, az adókulcs csökkentésének a következményeit, akkor 2010 óta több mint 3000 milliárd forint maradt a magyar családoknál ". " Már van annyi erőfölöslegünk", hogy a magyar vállalkozók befektethetnek Magyarország határain kívül, az egész Kárpát-medencében. Szeretnénk, ha a magyar vagy magyarországi székhelyű cégek vezető regionális vállalkozásokká nőnék ki magukat, és szeretnénk magyar világmárkát is – fejtette ki Orbán Viktor a tudósítása szerint. Forrás: MTI; fotó:
Belföld Érzékenyen érintette a szocialistákat Lázár Jánosnak a mai lakiteleki konferencián elmondott beszéde – legalábbis erre enged következtetni a Török Zsolt MSZP-szóvivő által jegyzett válaszközlemény hangvétele. A Fidesz frakcióvezetője azzal vádolta meg a szocialistákat, hogy ők és kommunista elődeik felelősek a rendszerváltás csődjéért, mire az MSZP egy hosszú listával, jobboldalivá avanzsált egykori állampárti szereplők névsorával válaszolt. "Az Orbán-kormány kétéves ámokfutásának károkozását a magyar néppel fizettetik meg Lázár Jánosék, de a felelősséget nem merik vállalni" - egyebek mellett ez áll az MSZP szombati közleményében, amellyel a címe alapján Lázár Jánosnak egy lakiteleki konferencián elmondott beszédére kívántak reagálni a szocialisták. A Török Zsolt MSZP-szóvivő által jegyzett nyilatkozat emlékeztet rá, hogy Orbán Viktor 2010 júliusában Angela Merkel német kancellárnál tett látogatása során elismerte: a szocialista kormányok korrekt módon és "válságkezelésből jelesre vizsgázva" adták át az ország irányítását.
Bod Tamás választókerületi elnök, Együtt Az ellenzéki politikusok vagyon-nyilatkozataiban szerényebb számokat találni - derül ki a cikkéből. Kevesebbet hozott Gyurcsánynak az Altus A 2014-es, több mint 168 millió forintos tulajdonosi osztalék helyett tavaly "csak" valamivel több mint 74 milliót hozott Gyurcsány Ferenc DK-elnöknek az Altus Befektetési Zrt. Nem a cég muzsikál rosszabbul, átalakult a cégstruktúra: az Altus Befektetési Zrt-ből kiválva év elején létrejött egy új cég, az Altus Portfólió Kft, melynek szintén 100 százalékos tulajdonosa a volt miniszterelnök. Az azonban tavaly nem fizetett osztalékot. Ingó és ingatlanvagyona nem gyarapodott. Vona Gábor nem írt könyvet A Jobbik elnökének "eltűnt" 800 ezer forintja a takarékbetétjéből, vett viszont 730 ezer forint értékben OTP Prémium kötvényt. Sem ingatlana, sem autója nincs, és már nem szerepel az az eseti összeg, amit korábban a könyvek kiadásáért kapott. Tóbiás József háza nem kell senkinek Az MSZP elnöke még mindig a Hagyó Miklós szocialista politikustól 2010-ben vett érdi házban lakik családjával, holott már 2014-ben adásvételi előszerződést kötöttek egy "beépítetlen terület" megjelölésű ingatlanra, amit csak akkor tud megvenni, ha a tulajdonában álló ingatlant - jelesül az érdi házat - eladják.
A hiba ott van, hogy sokan azt gondolják, a kritika tárgya a kormány, pedig valójában a széles nagyvilág ". A kommunisták naftalinban Orbán Viktor felidézett Ronald Reagan volt amerikai elnökről két történetet. Az első kormányülésen Reagan azt mondta, utálja az inflációt, az adókat és a kommunizmust. " Na, ezekkel kezdjenek valamit! " – fordult minisztereihez, majd berekesztette az ülést. A másik történet szerint, amikor új stratégiát hirdetett a hidegháborúban, kérdezték tőle, mit takar az. Annyit mondott, " mi győzünk, ők veszítenek ". A kormányfő ezek után összefoglalta, milyen eredményeket ért el Magyarország a "reagani kiskáté" követésével, " az inflációt megfékeztük, folyamatosan csökkentjük az adókat, a kommunisták naftalinban ". 2010-ben az ország padlón volt, de " ilyen a magyar logika, ha padlón vagy, akkor vizsgáld meg az alapozást ", a kormány is ezt tette, és úgy találta, hogy az alapok jók. A magyarok szeretnek dolgozni, jó a munkabírásuk, kezdeményezők, vagyis nem várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön, és képesek felelős döntést is hozni – foglalta össze a miniszterelnök.
A Szegedi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint Bod Tamás, az Együtt gyulai választókerületi elnöke nem sértette meg Galbács Mihály jó hírnévhez való jogát, amikor az előző pártrendszer erőszakszervezetéhez tartozó, később fideszessé lett politikusnak nevezte őt - olvasható Bod Tamás közleményében. A közlemény így folytatódik: A politikai szereplők politikai múltja nem magánügy: komoly politikai pálfordulásnak tekinthető, ha valaki a rendszerváltás előtt az MSZMP munkahelyi vezetésében vett részt, majd később fideszes politikus lett. Mindez bizonyos kérdésekben és helyzetekben politikusi hitelességét is megkérdőjelezheti – mondta ki a napokban született másodfokú, jogerős ítéletében a Szegedi Ítélőtábla a Galbács Mihály (Fidesz) kontra Bod Tamás (Együtt) között jó hírnév megsértése miatt lezajlott perben. Galbács és én a 2015 márciusi gyulai képviselő-testületi ülésen vitatkoztunk össze az általam, az önkormányzat átláthatóságáról szóló rendeletterveztet kapcsán. Itt Galbács, egyebek között, azt mondta, hogy nekem nem lenne erkölcsi jogom a testületben ülni, azonban azt nem mondta meg, miért.
Fideszes és KDNP-s képviselők beterjesztettek egy törvényjavaslatot, amely kimondaná, hogy az MSZP az MSZMP jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető. Azonban ha a Fidesz komoly felelősségre vonást akar végrehajtani, akkor körül kell néznie saját soraiban is, hiszen ott is rengeteg volt MSZMP-s ül. A beígért gazdasági függetlenség helyett újabb IMF-szerződés, leminősítés, egyre rosszabb életszínvonal, egyre rosszabb közbiztonság, egyre több ember az utcán, mert a kormány nem segített a devizahiteleseken. Folyamatosan csökken a Fidesz támogatottsága, ezért gyorsan elő kellett állniuk valamivel, amin egy kicsit rágódhat a nép, és nem foglalkozik a kormány gigászi baklövéseivel. Harrach Péter (KDNP), Lázár János (Fidesz) és további tíz kormánypárti képviselő az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály preambulumában kimondatná, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető.