luismiguelofficial.com
A terjeszkedési szándék akkor vált egyértelművé, amikor a budapesti 99, 5 MHz-en sugárzó Magyar FM tulajdonosa, a Tranzisztor Kft védjegyet jelentett be a "Best FM" márkanévre, és levédette a rádió szlogenét, is, "A legjobb zenék" mondatot. A Magyar FM elnémulása után megpályáztatták a budapesti frekvenciáját, valamint több másik nagyváros frekvenciáját is, így a győri, zalaegerszegi, egri, és a székesfehérvári frekvenciákat. A Best FM nyerte mindegyik frekvenciát, és indíthatott saját adást. Székesfehérváron 2019 április 29-én kezdtek sugározni, Egerben 2019 június 19-én indult az adás, Zalaegerszegen kicsit később, augusztus 19-től hallható a rádió, a győri 2019 augusztus 23-án indult volna, azonban ott azóta sem szólalt meg a Best FM. Utoljára indult be a budapesti adás, 2019 szeptember 16-án késő este azon a hullámhosszon, amit kezdetben a Rádió Q, majd a Retro Rádió, végül a Magyar FM használt. Az országossá válás után minden adókörzetben azonos műsorrendet vezettek be, kivéve a debrecenit, ott a korábban megszokott hangzóarculat várja a rádióhallgató közönséget.
Ha a BEST FM - Debrecen online adása nem indul, esetleg akadozik, akkor kérlek írj a kapcsolat oldalon, vagy próbáld megkeresni a hibát a hibakereső oldalon. Debrecen - Server 1 - 128 Kbps Backup - 64 Kbps Best FM - Budapest - 128 Kbps Debrecen - Server 2 - 128 Kbps Best FM - Székesfehérvár - 128 Kbps Best FM - Nyíregyháza - 128 Kbps Best FM - Szolnok - 192 Kbps Best FM - Eger - 128 Kbps Best FM - Zalaegerszeg - 192 Kbps Best FM - Debrecen - Server 3 - 128 Kbps Best FM - Velence - 128 Kbps Best FM - Balmazújváros - 128 Kbps BEST FM - Debrecen Onlineról Hallgasd online a BEST FM vagy korábbi nevén FM95 rádiót, amely több mint 20 éve szeli az étert. A név, a logó, a frekvencia 2011-ben, a nagy rádiópiaci átalakuláskor változott meg. A Best Fm regionális rádió, a 104, 6 MHz-es frekvencián hallgatható. Fő hallgatóközönsége Debrecen és annak 30 km-es körzete, valamint az online rádióadásnak köszönhetően világszerte mindenki, aki szereti a jó zenéket. A rádióra a családias hangulat és a hallgatóközpontúság jellemző, zenei stílusát a sokszínűség jellemzi.
Jelenleg a következő városokban működik a Best FM: Best FM Budapest Best FM Debrecen Best FM Eger Best FM Nyíregyhaza Best FM Székesfehérvár Best FM Zalaegerszeg A Best FM rádiót 1998-ban indították el Debrecenben. Ma már további 5 városban, köztük Budapesten is működik a Best FM helyi, kereskedelmi rádióadóként, de műsoruk nem azonos. Széleskörű zenei kínálat mellett a legfrissebb hírekről és a helyi történésekről is beszámolnak. Reggeli műsoruk reggel 6-tól 10-ig tart. A déltől, és az este 6-tól kezdődő kétórás kívánságműsorok mellett folyamatosan, élő műsorvezetés keretében folyik az adás egészen este 10-ig. Szlogen: A zene rádiója. Elérhetőségek Telefonszám: +36-52/500-540 Email: Weboldal: Facebook: