luismiguelofficial.com
A szakmai vélemények ellenére Mónusz mutatványát megtartják: Nyitrai Zsolt, Eger és környéke fideszes országgyűlési képviselője úgy nyilatkozott, próbálja mindenki inkább az eset pozitív oldalát nézni, és " ne riogassanak azzal, hogy valakit esetleg fejen találnak egy nyílvesszővel". Nyitrai hozzátette, inkább örülni kéne neki, hogy Mónus, aki nem először csinál ilyet, most az egri várból is bemutatja íjásztudományát. Mónus egyébként régóta szereplője a professzionális íjászatnak – 2006 óta űzi a sportot, 2012 óta pedig ő tartja a tradicionális íjjal való távlövés világrekordját: ekkor 453 méterről talált el egy 140x140 centis céltáblát. Az eset különlegességét az adja, hogy állítólag az íjász nem a Végvári Vigasságok szervezőit, de még csak nem is a városvezetést kereste meg, hogy előadhassa mutatványát, hanem rögtön Nyitrai Zsoltnál kopogtatott.
A bankperben pedig kétmilliárd dollár vagyoni kárra, illetve az 1944 óta halmozódó kamatokra tartanak igényt. Az alperesekre nézve kedvezőtlen ítéletbe a teljes ország belerokkanhat. Jogosan merül fel a kérdés: miért pont most próbálják tönkretenni a magyar államot? Ezzel persze nem kívánom megkérdőjelezni a perek tárgyát, avagy a zsidóság kifosztását, de számomra megmagyarázhatatlan, hogy ez miért éppen most történik. Keresem a kérdésre a választ, és semmi másra nem tudok gondolni, mint arra, hogy ez egy egyszerű és igaztalan hadművelet a jelenleg regnáló kormánnyal szemben. A világban mindenhol ismert a néhány éve tartó súlyos gazdasági válság, amely Magyarországot is érintette, sőt érinti, valamint az is, hogy a nyolc évig tartó szocialista-liberális rablógazdálkodás miatt – amelynek terheit a mai napig viseljük – milyen súlyos gondokkal kell országunknak megbirkóznia. E tényeket éppen Chicagóban nem ismerik az egykori magyar gyökerekkel rendelkezők? Sok évtizeddel ezelőtt sem és azóta sem próbálták az országot perelni, pedig korábban is lett volna lehetőség keresetet beadni a jelenlegi alperesek ellen.
0% found this document useful (0 votes) 4 views 4 pages Description: Egy nem szokványos megközelítése egy ezredéves közhely magyarázatára, melyben a lényeg feltárulkozik és helyére kerül. Copyright © © All Rights Reserved Available Formats DOC, PDF, TXT or read online from Scribd Did you find this document useful? 0% found this document useful (0 votes) 4 views 4 pages Description: Egy nem szokványos megközelítése egy ezredéves közhely magyarázatára, melyben a lényeg feltárulkozik és helyére kerül. Full description
Leghamarabb már 1947-ben, a párizsi békeszerződés megszületése után, amikor a kék cédulás választásokon csalással győző rákosistáknak vissza kellett volna szolgáltatniuk mind a zsidó, mind a nem zsidó állampolgárok egykori vagyonát. Helyette azonban az 1945 és 1947 között megszerzett kis vagyonkáikat is kifacsarták az államosítással. Elvettek mindent, amit lehetett, rekviráltak, padlást söpörtek, és aki ellenszegült, már jött is érte a fekete autó. Ha aztán túlélte az ÁVH vendégszeretetét, az Auschwitz és a Gulag ihlette táborokba került. A "rendszer ellenségeivel" kegyetlenül leszámoltak, és Sztálin halála kellett ahhoz, hogy a táborok megszűnjenek. Az oda elhurcoltak szabadulásuk után legjobb esetben is csak lecsupaszított életüket kaphatták vissza, kártérítésről, javaik visszaadásáról szó sem lehetett. Így aztán helyesebbnek tartanám, ha ezeket a pereket a jelenleg is funkcionáló MSZP ellen indítanák, hiszen korábbi jogelődei, az MKP, az MDP és az MSZMP birtokolta nagy részben a Magyarországra visszakerült vagy el sem vitt zsidó és nem zsidó javakat.
Ha rendkívül tetszett ez a fost, adományozhatsz egy-két piros aranyat u/Venolt felhasználónak, ha ide írod, hogy +pirosarany. Erre a fostra eddig 4 piros arany érkezett, és u/Venolt felhasználónak összesen 8 darabja van. Én csak egy kicsi robot vagyok, ha többet akarsz megtudni rólam, vagy valami problémát észlel velem kapcsolatban, ezt itt teheted meg.
1989-ben fellélegzett az ország, s a köztársaság kikiáltása után sokan elhitték, visszakaphatják egykori értékeiket. Kárpótlási jeggyel tömték tele a zsebüket, amely már akkor sem érte a felét sem, amikor kifizették. A zsidóság akkori vezetője, Feldmájer Péter addig próbálta csűrni-csavarni a kedvező kifizetést a zsidóság számára, ameddig az első kormányciklusban a magyar zsidóság egy fillért sem kapott. Erről azonban mára sokan elfeledkeztek, így aztán azóta több részletben fizették ki a jogos kárpótlásokat. Ideje lenne, hogy Feldmájer, akit ismét a zsidóság élére választottak, kiálljon, és tételesen elszámoljon az összegről, amit az elmúlt két évtized alatt kapott a zsidóság. Be kellene fejezni a kárpótlás körüli félrevezető vitákat. Kevesen tudják, hogy 1973-ban az Egyesült Államok és a Magyar Népköztársaság kormánya vagyonjogi megállapodást kötött, amelynek alapján a magyar állam húszmillió dollárt fizetett, hogy véglegesen rendezze az Amerikában élő egykori magyar állampolgárok 1939 és 1973 között keletkezett vagyonjogi igényét.
Így nem meglepő, hogy ha kell, még egy olyan bankot is megpróbálnak bűnbakként belehúzni a perbe, mint az OTP vagy jogelődje, amely 1944-ben, mondom megint, még nem is létezett. Természetesen ezáltal megint lehet játszani az antiszemitizmussal, mint a jelenkor egyik legveszedelmesebb játékával, lehet sulykolni a bűnös nemzet fogalmát, világgá lehet kiáltani, hogy akik napjainkban születnek, vagy még meg sem születtek, azok is felelősek a korábbi bűnökért. A per kimenetele előre nem jósolható meg, csak az, hogy a következő tárgyalásig – amely június 28-án lesz – vesztes pozícióban várják a pert a perbe fogott bankok. Mert merjük végre kimondani: inkvizíciót indítottak Chicagóban Magyarország ellen.