luismiguelofficial.com
Nem tudta megmondani a RTL Híradó érdeklődésére az új magyar szabályozást elfogadó Fidesz politikusa, sugározhatják-e a médiaszolgáltatók a népszerű tévészériát, ugyanis ő maga nem tartja jónak az olyan történeteket, amelyek nem mondhatók el 3 részen belül, bár van számára két kivétel is – azt is elmondta, mely szériák azok. Eközben az Amerikai Kereskedelmi Kamara, az AmCham kétnyelvű nyilatkozatot adott ki az új magyarországi szabályozás miatt, mely jelentősen korlátozza Magyarországon a leszbikusok, a melegek, a biszexuálisok és transzneműek jelenlétét a média nyilvánosságában, és ami egyes állítások szerint népszerű tévésorozatokat is érint. Az RTL Magyarország még a hét elején kiadott két közleményt, melyben tiltakozott az ellen, hogy az úgynevezett pedofilellenes törvény hatályba lépését követően csak késő este, 18 éven felülieknek lehet majd olyan alkotásokat bemutatni a médiában, mint például a Billy Eliott, a Philadelphia, a Bridget Jones naplója, a Harry Potter-filmadaptációk egyes részei, de jelezték, hogy érinti a korlátozás a Modern család, a Jóbarátok, vagy éppen a Szomszédok és a Barátok közt számos epizódját is.
A konkurenciánál ez a dolog könnyebben működik - ott ha megvesz egy címet valaki, a Smart Delivery-nek köszönhetően azt a változatot tölti le ami épp az ő gépéhez való, legyen szó prevgen vagy nextgen változatokról. Ti mit szóltok a fenti árazási politikához? Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!