luismiguelofficial.com
Érettségi nélkül a következő számokkal jelzett képzések kezdhetőek el: 21: semmilyen iskolai végzettség nem kell hozzá. 31: legalább a nyolc általános iskolai osztály elvégzése kell hozzá. 33: legalább a 10. évfolyam elvégzése kell hozzá. 51: középiskolai végzettség kell hozzá (érettségi nem szükséges, de a középiskola utolsó évfolyamának elvégzése igen) 5. tévhit: A diploma megszerzése után már nem lehet ingyenes OKJ-s képzést végezni Az első két szakképesítés megszerzése korhatártól függetlenül mindenkinek ingyenes – akkor is, ha a jelentkezőnek már van diplomája. 25 éves kor felett azonban csak esti vagy levelező tagozatos, iskolarendszerű képzéseken lehet részt venni. 6. tévhit: Csak a nappali tagozatos képzések mellé jár diákigazolvány Iskolarendszerű OKJ-s képzésben az esti és levelező tagozatos diákoknak is jár a diákigazolvány. Az estis diákigazolvány gyakorlatilag ugyanazokra a kedvezményekre jogosít fel, mint a nappalis, a levelező tagozatosok diákokra viszont más feltételek vonatkoznak.
Tovább A mentősöket legalább látásból mindenki ismeri, és azt is általánosan elmondhatjuk, hogy társadalmilag megbecsült, elismert szakma az övék. Sőt, több ez egyszerű szakmánál: ez valódi hivatás. Aki mentősnek áll, biztosan nem a pénzért teszi: egyszerre fontos számára, hogy munkája különleges legyen, változatos, kalandos, értelmes és hasznos. A gyakorló mentőápoló képzést csak azoknak ajánljuk, akik elkötelezettek az életmentés iránt! Tovább Sokan nem bírják például a vért, a gyógyszertári asszisztens képzés elvégzésével azonban olyan munkakörbe kerülnek, ahol a szükséges egészségügyi ismereteket megszerezve kulturált, nyugodt környezetben, biztos megélhetés mellett segíthetnek másoknak, és támogatják a gyógyszerész munkáját. Tovább A különböző gyógymasszázs típusok iránti igény évről-évre növekszik. Rengeteg különböző masszázs-technika létezik, helyes alkalmazásuk pedig komoly szakértelmet igényel. Ezen a ponton nyeri el a gyógymasszőr képzés kiemelkedő jelentőségét azáltal, hogy olyan szakembereket képez, akik otthonosan mozognak a különböző relaxációs technikák és masszázsfajták világában.
Tovább
Kezdőlap Államilag támogatott, érettségi utáni képzések A segítő szakmák között is kiemelkedő jelentőségű hivatás, mivel a legkiszolgáltatottabb, sokszor legkétségbeesettebb embereken segít: a betegeken. Az ápolók az egészségügy hatékony működésének egyik legfontosabb résztvevői, velük találkozik legtöbbször a páciens, ők szavatolják, hogy a gyógyulási folyamat sikeres legyen, ezért az ápoló az elhivatott, másokkal jó kapcsolatot ápoló, empatikus személyek szakmája. Tovább A különleges helyeken, adott esetben más kultúrákban való idegenvezetés, az egyes bemutatók mindig mások, hiszen maga a közönség is változik: néha magyarokkal, néha külföldiekkel kell foglalkozni, ráadásul a programok sem ugyanazok. Különleges, változatos szellemi munka, és kulturális kihívás is egyben. Tovább A felnőtt betegápoló munkáját önállóan, illetve más egészségügyi szakma képviselőivel együttműködve végzi, az egészségügyi és szociális ellátási struktúra minden területén. Az ápoló hivatását a megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs folyamatban a multidiszciplináris team tagjaként kompetencia szintjének megfelelően gyakorolja.
Tovább A fitness és a wellness virágkorukat élik, az ilyen programok népszerűsége nagyobb, mint eddig valaha. Amennyiben Te is az egészséges életmód elkötelezett híve vagy, és örömmel tennél azért, hogy ehhez másokat is hozzásegíts, a fitness-wellness instruktor képzés lehet a kulcs számodra céljaid eléréséhez. Tovább Minden vállalkozás számára fontos, hogy pénzügyei átláthatók legyenek. A tendenciák figyelmen kívül hagyása és a likviditási kérdések rossz kezelése ugyanis még egy jól működő céget is megrengethet. A kisvállalkozásoktól kezdve a multinacionális nagyvállalatokig mindenütt szükség van olyan szakemberre, aki a számviteli szabályok rengetegében is otthonosan mozog. Tovább Sokan jósolták, hogy a szabadpiac térnyerése, a könnyebb árukereskedelem az országok között új aranykort hoz majd a logisztikusok számára. Azt nem is tagadhatjuk, hogy a szállítmányozási ismeretekkel bíró munkavállalók számára sok munkalehetőség nyílik, hiszen gyakorlatilag minden komolyabb, nagyobb méretű vállalkozásnak szüksége van anyagmozgatásra.
Ha valaki továbbtanuláson gondolkodik, nem csak a főiskola vagy az egyetem jöhet szóba. Rengeteg szakmát lehet elsajátítani az OKJ-s képzéseken. Azonban a képzések körül sok tévhit is kering, most ezekkel számolunk le. © euroskills 1. tévhit: Minden OKJ-s képzés ingyenes Ez talán a leggyakrabban felmerülő tévhit. Bár az állam 2015 óta valóban két OKJ-s bizonyítvány megszerzését biztosítja ingyenesen, ez nem azt jelenti, hogy minden OKJ-s képzés ingyenes lenne - írja az Új Nemzedék Központ a közleménye alapján. Megkülönböztetünk tanfolyami rendszerű és iskolarendszerű képzéseket. A tanfolyami rendszerű képzésekért fizetni kell, a tanfolyam díját a képzést szervező iskola határozza meg. Ezeknek a tanfolyamoknak az előnye, hogy rövidebb idő alatt elvégezhetőek, mint az iskolarendszerű képzések, és ütemezésük jobban igazodik az átlagos munkaidőhöz. Az iskolarendszerű képzések indulhatnak nappali, esti vagy levelező rendszerben. Az ingyenes képzések zömét a szakképzési centrumok alá tartozó iskolák indítják, illetve néhány egyházi és alapítványi iskola is szervez ingyenes képzéseket.
Más időpontban csak tanfolyami rendszerű képzésekre lehet jelentkezni. 8. tévhit: Ha nem fejezi be valaki az ingyenes OKJ-s képzést, vissza kell fizetnie a tanfolyam árát Ha valaki abbahagyja a támogatott képzést, nem kell visszafizetnie a tanfolyam árát. Az OKJ képzésekről a képzést indító iskola titkárságán tud kiiratkozni a tanuló. A kiiratkozáshoz maximum a személyes dokumentumokra lesz szükség (személyi igazolvány, lakcímkártya). 9. tévhit: Az OKJ-s képzésért mindenképpen plusz pont jár a felvételin Az OKJ-s bizonyítvány nem feltétlenül jelent plusz pontot a felvételin, hiszen az OKJ alapján adható többletpont több tényezőtől is függ. 54-es vagy 55-ös szakmaszámú szakképesítésnek kell lennie, illetve csak szakirányú továbbtanulás esetén adható többletpont, ha a képzési terület intézményei úgy döntöttek, többletponttal honorálják az adott végzettséget.