luismiguelofficial.com
A kötelező biztosítás szabályai viszonylag egyértelműek. Ha vásárolunk egy autót, az általunk okozott károk fedezésére kötelező biztosítást kell kötni. Annak függvényében, hogy a múltban okoztunk-e kárt, balesetet, illetve hány éve vezetünk balesetmentesen, a kgfb biztosítás díja alacsonyabb vagy magasabb lehet. Második autó Ha veszünk egy második autót és az elsőt nem adjuk el, akkor az új autóra megkötött kötelező biztosítás alaphelyzetből indul, azaz A00 lesz. Függetlenül attól, hogy a másik autó milyen besorolású. Az tehát nem működik, hogy a második autó ugyanazt a besorolást kapja meg, mint az első. A szabályozás abból indul ki, hogy egyszerre egy autót használunk, márpedig a kedvező (vagy éppen kedvezőtlen) besorolás is egy autóra lehet csak érvényes. Ez akkor sem vihető át, ha párhuzamosan használjuk a két autót. Ha mi vagyunk mindkét autó üzembentartója, akkor a régi autón lesz a bónusz, az új pedig az A00-ról indul. Ez alól nem lehet kitérni semmilyen módon, akkor sem, ha a régi autót már nem is használjuk.
A legalapvetőbb persze az, hogy lehetőleg gépjárművünkkel se mi, se más ne okozzon kárt (ha más vezeti a gépjárművünket, és kárt okoz, az is azt is a mi bónuszunk bánja). Régebben volt olyan rendelkezés is, hogy a biztosítási szerződés díjnemfizetés miatti megszűnése is teljes bónuszvesztést eredményezett, de ez időközben megszűnt. Gépjárműcsere esetén - azonos kategóriában, tehát például autóról autóra, motorról motorra - átvihetjük megszerzett bónuszunkat, de ezt csak akkor tehetjük meg, ha a régit már eladtuk, vagy véglegesen (bontási igazolással) kivontuk a forgalomból, és a biztosítótól megkaptuk a kártörténeti igazolást. Gyakori tévhit, hogyha valaki pl. egy beszámítási akció keretében leadta régi autóját a kereskedőnél, akkor úgy gondolja, hogy azt már el is adta, de valójában az mindaddig a nevén marad, amíg a kereskedő nem értékesíti - addig pedig a bónuszfokozat sem vihető át az új autóra. Két, vagy több egyidejűleg meglévő gépjárművünk között a bónuszok megcserélése továbbra sem lehetséges.
A kártörténeti adatok (káresemények) figyelembe vétele a következő táblázat szerint történik. A szerződés besorolása nem romlik a káresemény miatt, ha a biztosító által kifizetett kárösszeget a károkozó biztosított a kárkifizetésről szóló értesítés kézhezvételét követő 45 napon belül teljes mértékben visszafizeti a biztosítónak.
Meglepő, de előfordulhat, hogy egy kisebb koccanás utáni kárt érdemes lehet saját zsebből kifizetni. A károkozás után bónuszunk ugyanúgy csökken egy párezer forintos kárnál, mint egy többmilliós kárnál, pl. személyautó esetében két fokozatot lépünk vissza, és persze nem lépünk egyet előre... Ez a három fokozat általában legalább 15%, de malusz és károkozói díjszorzó esetében több száz% díjkülönbözetet jelenthet, mégpedig annyi évig, ami elméletileg a B10 fokozat eléréséhez szükséges. Ez pedig összességében már akár százezres nagyságrendű többletkiadást is jelenthet. Az okozott kár megtérítésére – a károsulttal történő megegyezés alapján – akár a helyszínen is sor kerülhet, de a biztosító általi kifizetés után, a megküldött értesítés alapján is.
Ha úgy döntöttünk, hogy eladjuk az autónkat, sok apró részletre kell odafigyelnünk a hirdetés feladásától az adásvétel lezárultáig. Ha túladtunk a járművön, és szeretnénk egy másik autót vásárolni, joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon mi történik a bonus-malus besorolásunkkal – mutatjuk a választ! Fontos az előző szerződés felmondása Amennyiben rendben lezajlott az adásvétel, és megtörtént az ezzel kapcsolatos adminisztráció, az első dolgunk az legyen, hogy az eladott jármű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását érdekmúlás címén felmondjuk a biztosítónál. Erre attól a naptól van lehetőségünk, amikor az adásvételi szerződés jogerőre emelkedik – ugyanígy az új tulajdonosnak is ezzel a nappal kell kötelező biztosítást kötnie a megvásárolt gépjárműre. Ha ezt megtettük, akkor lesz legközelebb teendőnk, amikor az eladott jármű helyett újat vásárolunk, és ekkor lesz jelentősége a korábban megszerzett bonus-malus besorolásunknak is. Fontos részlet, hogy hiába mondjuk fel az eladás napján a kötelező biztosítást, a biztosítás díját addig a napig feltétlenül rendeznünk kell, akkor is, ha az aktuális éves vagy negyedéves díjat csupán néhány nap vagy hét miatt kell befizetnünk.