luismiguelofficial.com
Ezután az intézmény dolgozói átsétáltak az erődtemplomba, ahol újra koszorúztak, a Návayak sírjára helyezték az emlékezés virágait. A résztvevőknek ezután a templomban Kondé Lajos pasztorális helynök, a szegedi dóm plébánosa celebrált misét Návay Aranka és Návay László tiszteletére. Kondé Lajos a misén arról beszélt, az idősek szeretete, ápolása és védelme mindannyiunk közös feladata. Mint mondta, "idős testvéreink már közelebb vannak a mennyek országához, már jobban értik, hallják az Úr szavát. " A szentmise után az intézmény dolgozói a meghívott vendégekkel visszasétáltak az idősek otthonába, amelynek kertjében előbb Simonné Sinkó Erika, majd Gönczy Gábor intézményvezető és Hajnal Gábor polgármester mondott köszöntőt. Gönczy Gábor köszöntötte az intézmény lakóit: – Felnevelték, gondozták, tanították, majd nehéz szívvel útnak engedték gyermeküket. Az önök megszerzett tapasztalata, bölcsessége továbbadódott és továbbadódik. Önök építették a mi jelenünket. Köszönjük önöknek! Köszönjük a példamutatást, az emberi értékeket, a féltésüket, az emberi gondoskodásukat!
00 Polgármesteri Hivatal előtt - Templom utca 69. Árpádhalom 2020. augusztus 4. (kedd) 13. 00-14. 00 Árpádhalmi Önkormányzat parkolója - Petőfi utca 17. Ásotthalom 2020. augusztus 18. (kedd) 08. 00-11. 00 Polgármesteri Hivatal előtt - Szent István tér 1. Bordány 2020. augusztus 17. (hétfő) 08. 00-10. 30 Faluház előtti terület - Park tér 1. Csanádalberti 2020. (csütörtök) 15. 00-16. 00 Önkormányzati Hivatal udvara - Fő út 30. Csanádpalota 2020. augusztus 11. 00 Önkormányzati Hivatal előtt - Kelemen László tér 10. Csanytelek 2020. augusztus 6. (csütörtök) 10. 30-12. 30 Faluház előtti terület - Kossuth utca 15/G. Derekegyház 2020. 00 Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház - Köztársaság tér 8. Eperjes 2020. (kedd) 14. 30-16. 00 Polgármesteri Hivatal parkolója - Petőfi utca 1. Fábiánsebestyén 2020. augusztus 3. (hétfő) 13. 00 Háziorvosi rendelő előtti parkoló - Szabadság utca 2/A. Felgyő 2020. 00 Önkormányzat hátsó bejáratánál található parkoló - Széchenyi út 1. Forráskút 2020. (hétfő) 15. 00-17.
Fenntartó: Csongrád megyei intézményfenntartó központ Frissítve: 2019-09-20 13:46 Bemutatkozó szöveg Az idős korúak Szociális Otthona 1977-ben 50 fős férőhellyel, új pavilonrésszel bővült. Az elhelyezés szállodaszerű rendszerben történik 2-4-5 ágyas szobákban. Ebben a részben a fennjáró, önellátó, kevés segítséget igénylő lakók kerülnek elhelyezésre. Itt van lehetőség házaspárok elhelyezésre. A pavilon épülete kétszintes. Földszint és emeleti rész, egy-egy szinten 25-25 főt lehet elhelyezni. Az épület nem rendelkezik lifttel. A lakószobák jól felszereltek, minden szobához tartozik zuhanyzó és toalett. Minden szinten található társalgó és benne színes TV. Földszinten büfé biztosítja a házon belüli vásárlási lehetőséget. Minden lakószobához terasz tartozik. Az otthonban szívesen látják az oda látogató vendégeket is. A fizikai ellátáson felül nagyon fontos a lelki gondozás, hogy lakóink a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni tudjanak, tartalmas közösségi életet éljenek. E célt szolgálja az egyén személyiségére épülõ személyre szabott bánásmód, családi, közösségi, társas kapcsolatok kialakítása, a konfliktusok kezelése.
Egészségnap Óföldeákon Egészségnap kezdődik az óföldeáki Návay Aranyka Idősek Otthonában szombaton reggel 8 órától. A kép illusztráció. MH-Óföldeák Az érdeklődők megtudják a testtömegindexüket, vérnyomás és vércukorszint, valamint csontsűrűség mérésen is részt vehetnek. A Költészet napja az óföldeáki otthonban Mint ahogy minden évben, ebben az esztendőben is a Költészet napjára emlékeztek az óföldeáki Návay Aranka Idősek Otthonában. József Attila, Petőfi Sándor, Tóth Árpád és Juhász Gyula verseket is felolvastak a lakók, illetve a dolgozók. Gajáta Fanni – Óföldeák Április 11. a Magyar Költészet Napja. Erről emlékeztek meg ma az óföldeáki Návay Aranka Idősek Otthonban. […] Helyben kirándultak az óföldeáki otthonlakók Óföldeák két kincsét, az erődtemplomot és a helytörténeti gyűjtemény látogatta meg ma délelőtt az Návay Aranka Idősek Otthona 20 lakója, gazdag élményeket szerezve. Korom András – Óföldeák – Szeretek kirándulni, most is jelentkeztem a debreceni virágkarneválba indulók közé – árulta el az egyik otthonlakó, útban a Micsurin utcán, azaz az otthontól az erődtemplomig vezető úton.
Az új hotel szárny 2000-ben készült el. Az épület rendelkezik lifttel, így nem jelent gondot az emelet, sem a hotel, sem a pavilon szárnyban. Az épületeket park veszi körül, lehetőséget adva a sétára, szabadban történő tartózkodásra.
Nagytőke 2021. július 7. 00 Nagytőke Község Önkormányzata előtti parkoló - Széchenyi tér 4. Óföldeák 2021. (péntek) 10. 30-11. 30 Návay Aranka Idősek Otthona előtt - Návay Lajos utca 2. Ópusztaszer 2021. 00 Ópusztaszeri Polgármesteri Hivatal előtti terület - Tóhajlat utca 130. Öttömös 2021. július 21. (szerda) 08. 00 Közpark parkolója (Polgármesteri Hivatal és a Művelődési Ház közötti terület) - Fő utca 8. Pitvaros 2021. (csütörtök) 09. 00 Önkormányzati Hivatal előtt - Kossuth L. utca 30. Pusztamérges 2021. (szerda) 11. 00 Polgármesteri Hivatal előtt - Móra tér 2. Pusztaszer 2021. 40-12. 10 ÚJ IDŐPONT: 2021. 10 Közösségi Ház bejárója - Kossuth utca 43. Röszke 2021. 00 Röszkei Polgármesteri Hivatal előtti parkoló - Fő utca 84. Ruzsa 2021. (szerda) 14. 30 Ruzsai Polgármesteri Hivatal előtti tér - Alkotmány tér 2. Szatymaz 2021. (kedd) 12. 30 Szatymazi Polgármesteri Hivatal parkolója - Kossuth utca 30. Szegvár 2021. 00 Művelődési Ház parkolója - Régiposta utca 1. Székkutas 2021. 00 Murgács Kálmán Művelődési Ház előtti Főtér - Vásárhelyi út 14.
Belső cookie-k azok, melyeket az Ön által felkeresett honlap használ. A belső cookie-k által gyűjtött információkat csak az adott honlap tudja feldolgozni és hasznosítani. Egy honlap külső szolgáltatásokat is igénybe vehet, amelyek szintén használnak saját cookie-kat. Ezeket hívjuk harmadik féltől származó cookie-knak. Állandó cookie-k azok, melyek – a munkameneti cookie-kkal ellentétben – tartósan el vannak mentve az Ön számítógépén, tehát nem törlődnek automatikusan, amikor Ön bezárja a böngészőprogramot. Minden alkalommal, amikor Ön felkeresi a Bizottság valamelyik webhelyét, felkérést kap arra, hogy fogadja el vagy utasítsa el a cookie-kat. A cookie-k lehetővé teszik, hogy a webhely egy bizonyos ideig emlékezzen az Ön beállításaira (felhasználónév, választott nyelv stb. ). Így Önnek nem kell újra megadnia ezeket az adatokat, amikor legközelebb ellátogat az oldalra. A cookie-k anonimizált statisztikai adatok gyűjtésére is szolgálnak, melyek segítségével képet tudunk kapni weboldalaink látogatóinak böngészési szokásairól, felhasználói tapasztalatairól.