luismiguelofficial.com
Ettől függetlenül ha valaki ügyes, akkor kb. 30 percen belül már Kindle-re szánt könyveket is megnyithat ezen az olvasón. Mi több, állóképek (JPG, BMP, PNG, TIFF) megjelenítésére is alkalmas a készülék. Igaz, 16 árnyalatos fekete fehér kijelzője nem teszi lehetővé a színek és tónusok látványát, tehát elsősorban szöveges megjelenítésre szolgál. Az extrák része a beépített wi-fi is, ezt az egy funkciót én nem használtam, két okból. Egyrészt a mobilomon sokkal gyorsabban tudok netezni, mint a PocketBook butított felületén, másrészt a hálózati adapter meglétének fő oka az e-mail alapon kézbesített könyvek lehetősége. Utóbbit azonban nem használom, minden olvasnivalómat a számítógépről közvetlenül töltöm fel. Egyébiránt E-Ink Pearl panellel működik a Basic 2. Háttér világítást és érintésre érzékeny funkciókat nem tartalmaz. Az előlapján lévő zöld karika valójában négyirányú joystick, közepén egy ötödik gombbal. A két oldalra igazított nyilacskákkal lapozhatunk és navigálhatunk a menüben. Kézbevétel, első benyomások Legvastagabb pontján is csak 8, 3 mm vastag a Basic 2, ugyanakkor hátlapja enyhén ívelt és egy kis mélyedés is húzódik rajta.
Pocketbook Touch Lux eBook olvasó bemutató videó | - YouTube
Az is tudja használni az olvasót, aki történetesen nem ért angolul, vagy a több tucat egyéb támogatott nyelv valamelyikén. Végül pedig térjünk ki a névben szereplő Lux szócskára: az eszköz jól megoldott, saját háttérvilágítással is rendelkezik, melyet a jobb gomb hosszú megnyomása aktivál. Így e-papír ide vagy oda, nem kell éjszaka olvasólámpa mellett olvasnunk: hálótársunk zavarása nélkül is bagolykodhatunk. A fény erősségét csúszkával szabályozhatjuk, ráadásul a kissé kékes derengés egyáltalán nem szembántó olvasás közben. Persze ilyenkor jobban merül az akku, de ezt a funkciót úgyis csak elalvás előtt fél órát, vagy egy órát használjuk, ami bőven belefér. A teszt közben nappali, háttérvilágítás nélküli üzemmódban átlagosan egy órát, éjjel pedig, a háttérvilágítást bekapcsolva átlagosan fél órát működött a Touch Lux 2, és még így is bőven egy hét telt el, mire töltésért könyörgött volna. A PocketBook Touch Lux 2 ajánlott végfelhasználói ára 43 900 forint, aminél van olcsóbb olvasó, de azok semmiképp sem ilyen minőségűek.
Mintha egy olcsó irodai nyomtatóval, környezetbarát (szürke) papírra produkált szöveg került volna elém. Kb. fél méter távolságból nem voltak már zavarók a "tinta-képpontok", és az alapértelmezett betűtípusra is néhány nap alatt ráállt a szemem (több fontkészlet is található a menüben, de nekem a letisztult gyári tetszett legjobban, a cizellált betűk valahogy túl pixelessé váltak). Eleinte attól tartottam, hogy zavarni fog a nyomtatott könyvek zöméhez képest lényegesen kisebb "lapméret". Német László – Irgalom c. könyvének kezdtem neki, és az első 50 lapozás valóban kicsit döcögve történt. Aztán néhány oldal és nap elteltével egyre simulékonyabb, gördülékenyebb lett a szövegblokkok gombnyomásra történő lapoztatása. Egy külföldi olvasmányba is belekezdtem ( Running The Show), amelyet Kindle formátumról konvertáltattam át EPUB-ra, de a PocketBook szépen tördelte a sorokat és kizárta őket szélre. Nem találkoztam különösebb hibával. Az apró betűket tartalmazó illusztrációk kicsit tömörítettek voltak, ami néha picit zavart, de ezzel meg tudtam békélni.
A "nagy" gyártóknak vannak ilyen árszinten saját modelljeik, ezeket leginkább a támogatott formátumok számában übereli tesztünk alanya, valamint persze abban, hogy itt nincs kötve egy adott áruházhoz az olvasó. Összességében tehát nem a legolcsóbb modell a Touch Lux 2, de a pénzünkért mindenképpen minőségi, jól használható, kívül-belül igényes e-olvasót kapunk. Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.
Valószínűleg mindegyik itt felsorolt és hiányolt funkció felmérések alapján történt üzleti döntéssel került ki az újabb készülékekből. Címkék: e-ink, e-könyv, e-könyv olvasó, eszköz, okostelefon
Most következzen egy kis videó, amelyben beszélünk az e-olvasókról úgy általában, és rátérünk tesztünk alanyának különlegességére is. Aztán folytatjuk szóban. Szóval, mi is fogott meg először a PocketBook Touch Lux 2-ben? A dizájn. Hiába volt egyértelmű az információk alapján, hogy távol-keleti modell érkezik, a doboz kibontásakor egy letisztult, modern vonalvezetésű eszköz bukkant elő, a fehér borítás és a kezelőgombok kontrasztos, fekete sávja prémium érzést sugárzott. Semmi szürkeség, törtfehér, B-kategóriás, kényelmetlen érzés, ráadásul az anyagválasztás tapintásra is teljesen jól sikerült. Semmi ujjnyomvadász, csillogó felület, az alig érezhetően felületkezelt, matt műanyagot ráadásul úgy lehet megfogni, hogy nem akar folyton kicsúszni a kezünkből. Az e-olvasók egyik rákfenéje a kijelző: ha túl sötét az e-papír szürkés árnyalata, nehezebben olvastatja magát a szöveg, ha a felbontás kicsi, a betűk lesznek kényelmetlenül elnagyoltak, "szőrösek". Itt szerencsére egy fehérhez nagyon közel álló E-Ink Pearl "műpapírral" van dolgunk, a felbontás pedig 1024×758 képpont, menyen közelről nézve is kidolgozottak, részletgazdagok a betűk.
A LED elülső megvilágításnak köszönhetően gyenge fényviszonyok sem foszthatják meg az izgalmas e-könyvek nyújtotta élvezettől. Intelligens olvasóasszisztens A beépített Wi-Fi funkció a PocketBook Cloud, Dropbox PocketBook és Send-to-PocketBook szolgáltatásokkal kényelmes lehetőséget biztosít bármilyen elektronikus tartalom készülékre való küldésére, számítógéphez való csatlakoztatás szükségessége nélkül. Az olvasó átalakítás nélkül támogat 17 könyv- és 4 képformátumot, így például a JPEG, BMP, PNG, TIFF kiterjesztéseket. Az előtelepített szótárak két nyelvkombinációt kínálnak könyvek idegen nyelveken való felolvasásához. A fedélnyitás-érzékelőnek köszönhetően az e-olvasó támogatja az alvó állapotot, így növelhető az üzemidő, amennyiben a készülékkel kompatibilis valamelyik PocketBook márkájú tartozékot használja. Kis tömeg és egyszerűség Az új PocketBook Basic Lux 2 minden tekintetben a kis tömeg és az egyszerűség megtestesülése. A készülék ergonomikus lapozógombokat kapott a kényelmes használatot elősegítendő.
Figyelt kérdés A címben szereplő ebook olvasóról szeretnék véleményeket kapni, olyanoktól akinek ez a típus van. Illetve szerintetek "tud" annyival többet egy Pocketbook Touch Lux 3 amennyivel az ára? (a basic 2 kb 26. 000 HUF, a touch lux3 kb 40. 000 HUF) Fő különbség a nagyobb felbontás és a "háttér"világítás. Érdemesebb inkább azt venni? 1/9 anonim válasza: Miért nem veszel Kindle 6-ot? "7 körül kapható. 2015. dec. 11. 20:55 Hasznos számodra ez a válasz? 2/9 A kérdező kommentje: Bár, ahogy olvasgattam ki lehet kapcsolni a reklámokat a Kindle-ben, de valahogy taszít egy kicsit ez a reklámos dolog benne, valamint nem lehet memóriakártyával bővíteni, ha jól tudom. Ezért vetettem el a Kindle-t. 3/9 anonim válasza: A reklám egy képernyővédő. (Megnyomod a gombot alul, van egy kép, azt kell elhúzni. ) Én be sem regisztráltam az Amazonhoz, tehát mindig ugyan az, egy lány egy távcsővel. Memória bővítése meg... őszintén, nem tartom valószínűnek, hogy pár száz kkönyvnél több egyszerre kell bárkinek rajta.
Rá kellett jönni és megszokni, hogy melyik jelenti a jobbra vagy balra lapozást, valószínűleg egy távol-keleti piacra szánt változat volt nálam (nem minden nemzet balról jobbra olvas:)). A micro SD kártyafoglalat, a bekapcsoló és a microUSB töltő/adatkábel csatlakozó is a készülék alján kaptak helyet, a többi oldalon zárt az előlapi burkolat. Érdekes módon súlyra egy kicsit nehezebb a kütyü mint azt a dizájntól várná az ember (nem mértem le, hogy a műszaki adatlapnak megfelelően tényleg 208 gramm e:)). Egy képernyőn minden Van az a mondás, hogy okos eszköz hülye menüvel. A manapság népszerű mobil operációs rendszerek egy időben arról szóltak, hogyan lehet a felhasználó számára fontos funkciókat minél jobban eldugni. Volt, hogy például a wi-fi beállításaihoz a youtube-on kellet keresni videó bemutatót. És nem volt kivétel, mind az Android, mind Apple iOS rendszerében voltak olyan "fekete lyukak", hogy néha legszívesebben földhöz vágta volna az ember a készüléket. Aztán hála Istennek győztek a felhasználói élményt mindenek fölé helyező szakemberek.