luismiguelofficial.com
Tavaly derült ki, hogy a Netflix tv-sorozatot kreál Alice Oseman nagy sikerű Heartstopper képregényéből, amit itthon is sokan olvastak már. ( Értékelések a molyon) A főszereplők, Charlie és Nick bár egy iskolába járnak, de sosem találkoztak még, egészen addig, amíg egy nap le nem ülnek egymás mellé. Hamar összebarátkoznak, Charlie pedig teljesen belezúg Nickbe, és nem is sejti, hogy van esélye… A képregény szerelemről, hűségről és a mentális egészségről mesél. A Netflix most adta közzé a jó hírt, hogy a forgatások már el is kezdődtek Angliában, az első évad nyolc részből áll, mindegyik harminc perc hosszú. És igen, megvannak a főhősök is. Nick szerepében Kit Connor, őt korábban a Rocketmanben láthattuk, mint a fiatal Elton John. Charlie bőrébe egy újonc, Joe Locke bújik. Már meg is kaptuk az első nagyon cuki promo képet, nézzétek csak!
IGEN: Jacob Elordi is visszatér! Alig egy hete jelentették be, hogy mindössze két hónap múlva, július 24-én érkezik a Netflixre "A csókfülke" (The Kissing Booth) folytatása, mely szintén Beth Reekles azonos című tiniregényén alapul majd. A romantikus vígjáték 2018 májusában jelent meg, abban az évben pedig az egyik legtöbbet nézett film lett a Netflix kínálatában, így nem is csodálkozunk azon, hogy jön a következő része, melyben természetesen lesznek újabb csókok és egy csókfülke is – de miket tartogat még számunkra a folytatás? Ebben a cikkünkben minden új infót megtalálhattok majd a nemsokára érkező folytatásról, szóval tartsatok velünk! Mi lesz a címe? A folytatást egyszerűen "A csókfülke 2"-nek keresztelték (The Kissing Booth 2), míg a második könyv a "The Kissing Booth: Going The Distance", vagyis "A csókfülke: Eltávolodunk" címet kapta. Kiknek a visszatérésére számíthatunk? A folytatásban visszatér a hármas fogat mindegyik tagja, vagyis Joey King mellett Jacob Elordi és Joel Courtney is, de rajtuk kívül még biztosan újra láthatjuk majd a filmvásznon Meganne Young ot Lee barátnőjeként, Molly Ringwald ot a fiúk anyukájaként és Bianca Bosch t Oliviaként.
Legyen a Startlap Kereső az alapértelmezett keresőm Telepítés
A film előzetesét a Netflix július 6-án osztotta meg velünk. Korábban már egy fotót is közzétettek: ezt láthatjátok alul. people on Twitter like 'nobody asked for a sequel' were clearly never there on Wattpad in 2011 when I finished the book and was flooded with thousands of messages begging for one, like c'mon do your research fellas 👏👏👏 — Beth Reekles (@Reekles) May 22, 2020 Ti is várjátok már A csókfülke 2. részét? Ne felejtsétek el a lenti reakciógombokat használni!
A szálakat emellett két új arc is meg fogja kavarni: Taylor Zachar Perez és Maisie Richardson-Sellers, ugyanis Chloe-t és Marco-t fogják alakítani, akik a Netflix posztja szerint valakik új szerelmei lesznek… de egy biztos: nem egymásé. Ajjaj! A való életben Joey King és Jacob Elordi már nincsenek együtt, így néhány rajongó egészen érthető módon aggódhatott azon, hogy a filmvásznon marad-e minden a régiben, különösen azért, mert Elordiról nem nagyon láthattunk lesifotókat a forgatás alatt. De most mindenkit még egyszer megnyugtatunk: JACOB ELORDI VISSZATÉR! Az Elle-t alakító fiatal színésznő egy korábbi interjújában elárulta, hogy bár bizarr volt exét újra megcsókolni, sokat tanult belőle színészként is. Miről fog szólni? Szabályokat lehet megszegni, de szívek is összetörnek – ez áll a film plakátján, ami elég sok dologra enged bennünket következtetni. Ahogyan az első részben, valószínűleg Elle és Lee itt is meg fognak szegni egy-két olyan szabályt, amit a barátságuk elején lefektettek.
- Film készül a Wattpad szenzációból. 2017-01-21 Hírek Beth Reekles The Kissing Booth. Ez aztán a sikertörténet! Beth Reekles 17 éves korában kezdte el publikálni a Wattpadra a Csókot vegyenek című regényét. Hamarosan az olvasók nagyon megszerették a művet. Beth Reekles - Kissing Booth - Csókot vegyenek! beth-reekles-kissing-b...
Beth Reekles - Kissing Booth - Csókot vegyenek!... A Kissing Booth a legnagyobb szenzáció a Wattpad-en: eddig 19 millióan olvasták, és 40 ezren szóltak hozzá.... The Kissing Booth - Official Trailer (2018) Joey King, Netflix Movie HD Subscribe to... Csókot vegyenek! - Film készül a Wattpad szenzációból...... A Kissing Booth a legnagyobb szenzáció a Wattpad-en: eddig 19 millióan olvasták, és 40 ezren szóltak hozzá.... The Kissing Booth - Official Trailer (2018) Joey King, Netflix Movie HD Subscribe to our channel A high school student is forced to confront her secret crush at a kissing booth. A Kissing Booth a legnagyobb szenzáció a Wattpad-en: eddig 19 millióan olvasták, és 40 ezren szóltak hozzá. A könyv elnyerte a legnépszerűbb tiniregénynek járó Watty Award-díjat. Letöltés. Bejegyezte:... Címkék: Beth Reekles, Csókot vegyenek!... A film Beth Reekles azonos című, 2012-ben megjelent regénye alapján készült, amely "Kissing Booth - Csókot vegyenek! " címmel magyarul is olvasható. Képgaléria Video: Típus: MKV Méret: 1, 24 GB Játékidő: 105 perc Kodek: H264 - MPEG-4 AVC (part 10) (avc1) Felbontás: 720x354 Képernyő felbontása: 720x330 Bitsebesség... Csókot vegyenek!
Nem tudnak olyan okot elképzelni, ami ezt megingathatná. Egész addig, amíg az iskolai fesztiválon egy Csókfülkét nem nyitnak, és Elle azon nem kapja magát, hogy Lee bátyjával, Noah-val csókolózik… Valóban választani kell a barátság és a szerelem közül? A mindenki szívét rabul ejtő mókás páros és a kibontakozó szerelem a Netflix alkotógárdáját is megihlette. A regény inspirálta nagysikerű filmek milliók kedvencei lettek. De arról egyik sem szól, hogy mi történt a Tavaszi fesztivált követő nyáron… Napsütés, tenger, rengeteg ökörködés Lee-ék tengerparti házánál – ez a tökéletes nyár receptje Elle számára, mióta világ a világ. Az idei még tökéletesebbnek ígérkezik, hiszen a számára legkedvesebb két srác társaságában töltheti, de vajon akkor is olyan szuper lesz, ha a legjobb barátja barátnője is felbukkan?