luismiguelofficial.com
A film alkotója Az "Egyiptom hercege" című egész estés rajzfilm alkotója Jeffrey Katzenberg, akinek a nevéhez olyan hallatlan rajzfilm-sikerek kötődnek, mint "A kis hableány", "A szépség és a szörnyeteg", az "Aladdin" és persze az eddigi rekorder, "Az oroszlánkirály". Mindegyik film a Disney-stúdióban készült, amelynek Katzenberg volt a művészeti vezetője. De miután összerúgta a port Michael Eisnerrel, a Disney nagyhatalmú elnök-vezérigazgatójával, inkább összeállt barátjával, a gazdag David Geffennel, hogy másutt próbáljon szerencsét. Lehet, hogy az "Egyiptom hercege" – és a szintén DreamWorks által készített "Z, a hangya" – olyan nagy sikert arat majd, hogy több más stúdió is belátja: a rajzfilm nemcsak gyerekeknek készülhet, hanem a felnőttek is örömüket lelik benne. Ezzel kisebb forradalom mehet végbe a hollywoodi stúdiók háza táján. Katzenberg mindig is azt mondta Eisnernek, hogy nem lesz az jó, amit manapság Hollywood művel: sztárokat nevel ki, akik köré fel lehet építeni egy filmet, majd 7-8 jegyű összegeket fizet ki a sztároknak, hogy szerepeljenek a filmben.
- Blu-ray Öt év telt el azóta, hogy minden szupi-szuper volt, és a kockafejek most új fenyegetés elé néznek:... A Lego-kaland 2. - DVD Apróláb - Blu-ray Zendaya és Common új dalaival és nagyszerű szereposztással érkezik ez az animációs kalandfilm... Pom Pom meséi II. - DVD Böngészés Pontosítsa a kapott találatokat: Típus Ár szerint Kategóriák szerint Korosztály szerint Események H K Sz Cs P V 28 29 30 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 31 1
– Ahol még mindig szörnyen jó teljes mese online Tovább a mesére » 47 495 Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak teljes mese, online magyarul nézhető(szinkronos) a Napi Mesék oldalán. Az Amerikai animációs rajzfilm, 2012-ben készült. Drakula gróf luxuskastélyával igazi célpont a megfáradt szörnyeknek, akik az emberek elől elbújva óhajtják kipihenni rémisztő életüket. A gróf felejthetetlen házibulit szervez kislánya, Mavis 118. születésnapjára. Fantasztikus banda verődik össze: eljön Frankenstein és […] Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak teljes mese online Tovább a mesére » 14 005 Némó nyomában teljes mese, online magyarul nézhető a Napi Mesék oldalán. Az Amerikai rajzfilm, 2003-ban készült. A Nagy Zátony körül az élet pezsgő ám tele van veszéllyel. Jól tudja ezt Pizsi a bohóchal is, aki tragikus körülmények közt elveszti családját és csak egyetlen fia, Némó marad életben. Pizsi igyekszik a legkisebb áramlattól is óvni fiát, […] Némó nyomában teljes mese online Tovább a mesére » 16 986
Online is nézhető rajzfilmek a Napi Mesék oldalán folyamatosan frissülő tartalommal. A rajzfilmek és mesék, gyerekek és felnőttek részére egyaránt kikapcsolódás, ezért látogass vissza, és élvezd a sok sok mesét. Egyiptom hercege teljes mese, online magyarul nézhető(szinkronos) a Napi Mesék oldalán. Az amerikai animációs rajzfilm, 1998-ban készült. Az ősi Egyiptomban egy zsidó asszonynak gyermeke születik, akiről a jóslat azt állítja ő lesz Isten kiválasztottja aki felszabadítja a rabszolgasorban szenvedő zsidókat. A fiú nem más, mint Mózes, aki egy véletlen folytán a királyi palotába kerül: rabszolgának […] Egyiptom hercege teljes mese online Tovább a mesére » 2 721 Vigyázz, kész, Morc! teljes mese, online magyarul nézhető(szinkronos) a Napi Mesék oldalán. Az Angol-Mexikói animációs rajzfilm, 2018-ban készült. Terry a nyurga vörös hajú kisfiú a nyarakat nagymamájának vidámparkjában tölti. Mary fantasztikus történeteket mesél unokájának, képzeletbeli bolondos varázslókról, rendőrsárkányokról és hercegkisasszonyokról.
Az Autók, a sorozat 1. évadának, 22. Leírás: Az autó ma már mindennapi életünk része. Folyamatosan Mi Micsoda – Komputerek és Robotok A Mi Micsoda egy német ismeretterjesztő filmsorozat. A Komputerek és robotok, a sorozat 1. évadának, 23. Leírás: Az elmúlt évtizedek leggyorsabban fejlődő területe Mi Micsoda – A Vasút A Mi Micsoda egy német ismeretterjesztő filmsorozat. A vasút, a sorozat 1. évadának, 24. Leírás: A vasút a modern élet alapja. A
színes, magyarul beszélő, amerikai rajzfilm, 93 perc, 1998 rendező: Brenda Chapman, Steve Hickner, Simon Wells író: Frank Tamura forgatókönyvíró: Philip LaZebnik, Nicholas Meyer zeneszerző: Hans Zimmer, Stephen Schwartz vágó: Nick Fletcher Rabszolgának született. Királyok nevelték. Vezér lett belőle. Történetét az egész világ ismeri, milliók tisztelik a nevét, ő Mózes. Az Egyiptom hercege az örökség és a sors epikus igényű drámája. Mózes története és útja a rabszolgától a hercegen át a felszabadítóig, évezredeken át fennmaradt, nemzedékek sorát nyűgözte le a hit, remény és szabadság időtlen témáival. A DreamWorks első egész estés animációs filmjéhez az Oscar-díjas Hans Zimmer írt dalokat és zenét. A film káprázatos képi világán pedig több mint 350 animátor, művész és technikus dolgozott. Tags: teljes rajzfilm
Így nem csoda, ha manapság egy film elkészítése 8-9 jegyű összeget igényel. Ebből az ördögi körből ki lehet és ki is kell lépni – mondogatta. Mióta Katzenberg vette a kalapját, a régi, jól bevált Disney-recept sem működik már olyan jól: sem "A Notre Dame toronyőre", sem a "Herkules", sem a "Mulan" nem lett kirobbanó siker, egyik sem hozta a tervet, nincs kizárva, hogy a forradalmian új "Egyiptom hercege" Katzenberg győzelmét jelenti majd a hervadó Disney, azaz Michael Eisner felett. A DreamWorks Stúdió A DreamWorks SKG Steven Spielberg, Jeffrey Katzenberg és David Geffen közös vállalkozása, 65 év óta az első új hollywoodi stúdió. Mindhárom alapító zsidó, de vallásukhoz igen különbözően viszonyulnak: míg Katzenberg Jom Kipurkor is dolgozott az "Aladdinon", ezalatt Spielberg egyhetes szünetet rendelt el a "Schindler listája" forgatásán. Katzenberg így vall magáról és az "Egyiptom hercegéről": "nem azért nyúltam a témához, mert zsidó vagyok. Én csupán az embereket akarom szórakoztatni.