luismiguelofficial.com
Persze, mindez nem jelenti, hogy a Vízöntő ne lenne szenvedélyes alkat, de az is igaz, hogy az ő gondolatai nem a szerelem körül forognak a legtöbbet. A Vízöntő szerelme nagyon különleges (iStock) A Vízöntő a legérdekesebb szerelmes A Vízöntő nagyon érdekes és különleges partner, mellette sosem lesz egyhangú és unalmas a kapcsolat. Kétségtelenül minden más csillagjegynél jobban tudja, hogyan kell igazi barátnak lenni a párkapcsolatban is. A barátság számára ugyanis gyakran többet jelent, mint a szerelem, amit néha túl bonyolultnak és problematikusnak talál. Meggyőződése, hogy a barátság eszményét könnyebb életben tartani. A Vízöntő minden értelemben a legjobb barát, hűséges, törődő, és figyel a környezetére. Azt viszont lehetetlenség elvárni tőle, hogy részt vegyen párja érzelmi életében. Mélyen érez, de beszélni és kimutatni is nehéz neki az érzéseit. A Vízöntő meglepően féltékeny a szerelemben A Vízöntőről talán senki sem feltételezi, mennyire féltékeny típus. Pedig az, csak ezt szinte sohasem mutatja ki, beismerni meg sosem fogja.
A Szűz nehezen oldódik a szerelemben A Szűz hajlamos a munkát, a feladatokat a szerelem elé helyezni. Ha meg akarod érteni az érzelmeit, el kell fogadnod, hogy a munka mindenkor elsőbbséget élvez nála, ő leginkább a karrierje sikerére koncentrál. A munkát a szabadidejében sem képes teljesen kikapcsolni és félretenni. A szerelemről úgy vélekedhet, mint valami időpocsékoló érzelemről. Maximalista típus, ezért nagyon válogatós, inkább egyedül él, semhogy megalkudjon az elvárásaival. Amikor eljut oda, hogy a szerelemnek, a párkapcsolatnak nagyon is helye van az életében, képes megnyílni, és a legodaadóbb partnerré válik. E nélkül viszont sosem érzed, hogy igazán szeretne téged. A Bak gyakorlatias csillagjegy A Bak az állatöv leggyakorlatiasabb csillagjegye. Mindent a praktikusság oldaláról közelít meg, nem véletlenül vágyik olyan partnerre, aki mindenkor és önzetlenül támogatja a céljaiban. Még az is igaz rá, szeretne az álompár egyik lába lenni. Olyan típus, aki önmagát adja, sosem akar más lenni, és azt szeretné, ha minden egyes tulajdonságával együtt fogadnád a szívedben.
A Vízöntő a jövő embere, az igazi Idealista – számára nem csak üres szavak, valóban hisz az egyetemes értékekben, a fejlődésben, a szabadságban. Nemes lelkű, tényleg önzetlenül keresi az utat, hogyan lehetne jobbá tenni a világot. Még akkor is, ha történetesen nem érdekli a politika, ha úgy hozza a sors, biztos, hogy védelmébe veszi a gyengébbet. Rendkívül szilárd az erkölcsisége, nagyon fontos számára a morál, gyakran foglalkoztatják elvont kérdések. Az ígéretét mindig betartja. Az igazságvágya hatalmas, egyszerűen nem tudja elviselni, ha igazságtalanságot tapasztal. A jellemében van valami extravagáns tulajdonság. Gyakran ő a "különc", korán megmutatkozik, hogy a nem akar beállni a sorba, meg akarja őrizni szuverenitását. Miután a Vízöntő az Állatövön a 11. helyet foglalja el, és ide tartozik a második gyermek, a Vízöntő érdekeltségű ember nagyon szereti a gyermekeket. A Vízöntő, mint a levegőjegyek általában, az eszmék világában él, hajlamos elfojtani az érzéseit, mert fél tőlük, tart attól, hogy összezavarják.
Ezek a csillagjegyek nagyon nehezen lesznek szerelmesek (Thinkstockphotos) (via bold sky)
A legtöbbször nem kertelnek Kevés olyan őszinte jegy van, mint amilyen a Vízöntő. Ez időnként fájdalmas, de a párkapcsolat indulásakor sokszor előny, hiszen ők azok, akik tiszta lappal játszanak – cserébe viszont nem sűrűn alkalmazkodnak… A Vízöntők tehát nem felületesek, nem igazán taktikáznak, hanem elébe mennek a felmerülő kérdéseknek, és őszintén meg is válaszolják azokat. Hajlandó áldozni a szabadságából A Vízöntők kifejezetten független emberek, ők azok, akik képesek elélni a világ végén egy aprócska tanyán, ha ott végre békére lelhetnek. Ebből adódóan nem kifejezetten szeretik a monogám kapcsolatokat, azokat pedig el sem bírják viselni, amiben " túl szoros a póráz ". Persze, ez nem azt jelenti, hogy egy Vízöntővel ne lehetne tervezni hosszú távon, azonban azt igen, hogy nagy szükségük van a saját térre, az elvonulás lehetőségére. Ha ebből képesek engedni, akkor egész biztosan komoly érzelmeket sikerült előhívni belőlük. Kalandjaival próbál lenyűgözni A Vízöntők legtöbbször nagyon különleges személyiségek.