luismiguelofficial.com
Fontos, hogy szép szellősen helyezkedjenek el a sütőlapon, különben nem sülni fognak, hanem párolódni, és egészen más lesz a végeredmény mind ízben, mind állagban. A lényeg a pirulás: nem elég megpuhulniuk, kicsit itt-ott meg kell pirulniuk is a zöldségeknek, akkor lesz az igazi, mély ízük. Ehhez az is fontos, hogy igazán forró sütőbe kell tenni őket, körülbelül 200 fokosra. Annyira jó, hogy főételnek is elég Én annyira szeretem, hogy nem is érzem szükségét a húsnak, de valamilyen sós sajt, például feta vagy kecskesajt, esetleg egy kis citromos tejföl nagyon megy mellé, rá, közé. Ha főételnek szánom, kontrasztnak nagyon jólesik hozzá egy kis friss zöldségből készült saláta, bébispenótból, rucolából, vagy akár frissen reszelt gyökérzöldségekből is. Fotók: Ács Bori/Só&Bors Szólj hozzá! ( komment)
Ízlés szerint sózzuk, borsózzuk, majd egy 10 percre állni hagyjuk. Mindeközben felaprítjuk a petrezselymet és a mentát. A tök a sótól levet fog ereszteni, ezt leszűrjük, majd hozzáadjuk a felaprított mentát, petrezselymet, tojást, sajtot és annyi zsemlemorzsát amennyitől összeáll. Végül apró, csinos kis golyókat formálunk belőle, majd bő olajban kisütjük. Isteni!
kb 45 perc 1 cooksnap 30 dkg reszelt sütőtök 1 tk mézeskalács fűszerkeverék Elkészítés Először is kis lyukú sajtreszelőn lereszeljük a sütőtököt. Ahogy a legtöbb kevert sütinél, itt is először külön a nedves, és külön a száraz alapanyagokat érdemes összekeverni. Már itt az elején bekapcsoltam a gázsütőmet kb 180 C fokra, hogy melegedjen. Leütöttem 3 tojást, hozzáadtam a cukrot, vaníliás cukrot, mézet. Ezt kézi robotgéppel elkezdtem keverni, majd folyamatában öntöttem hozzá az olajat is. Ha ez készen van, ehhez öntöttem a lereszelt sütőtököt. Külön összekevertem a lisztet, sütőport, mézeskalács fűszerkeveréket. Majd a száraz alapanya Az előmelegített sütőbe toltam, és 35 percig sütöttem. (nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez sütőfüggő, hogy meddig kell sütni) Tűpróbával kell ellenőrizni, készen van e a süti. Megszórtam még frissen porcukorral, és miután kihűlt felvágtam.
A tetejét megszórhatjuk reszelt sajttal is.
A sütőtök – ahogy neve is mutatja – leggyakrabban sütőben sütve készül a hazai konyhákban, de kezdjük felfedezni, és egyre több formában használjuk. De a sütésről sem beszélünk le senkit – sőt meg is töltjük a tököt! Ahogy a tököt és a cukkinit, úgy a sütőtököt is meg lehet tölteni és csőben sütni, igazán kiadós és gazdag egytálételt készíthetünk így. Nagy előnye, hogy sülés közben bemelegíti az őszi-téli konyhát, csodás illattal tölti be a lakást. A töltelék nagyon sokféle lehet, hiszen a sütőtökhöz szinte minden jól illik. Választhatunk darált húst, felkockázott csirkemellet, de akár halat vagy bacont is, de húsmentesen is készíthetjük gombás rizzsel, zöldséges bulgurral vagy sajtos töltelékkel. Az alábbi receptben gomba, bacon és tarhonya szerepel, így kimondottan pénztárcabarát fogás, de készíthetjük húsmentesen is, a bacon helyett több gombát vagy esetleg egy kis zellert, sárgarépát téve bele. Nagyon laktató étel, köret nem is kell hozzá. Aki szereti, egy kis – vagy sok – reszelt sajttal is megszórhatja a tetejét.
Használj sütőpapírt, akkor könnyebb utána a tepsit elmosni. Kapard ki a magját Tedd be a tököket, és süsd 45 percig. A sütési idő persze nincs kőbe vésve, és függ a tök darabok méretétől, illetve magától a töktől is. 45 perc után azért ellenőrizd egy villával vagy késsel, hogy rendesen átpuhultak-e és pürésíthetők-e. Ha nem, akkor még süsd pár percig. Sütőtök sütés előtt Vedd ki őket a sütőből, és hagyd kb. egy negyedórát hűlni, hogy ne legyen túl forró dolgozni vele. Sütőtök sütés után. Nem kell, hogy színt kapjon, mint mikor magában enni sütjük. Vágd le a tökök húsát a héjról. Egy késsel vagy kanállal kaparva tudod ezt megtenni. Vágd le a sütőtök húsát a héjról Turmixgépben, aprítóban, botmixerrel, szóval bármiféle aprító eszközzel, ami otthon van, pürésítsd. Ez a mixered méretétől függően 4-16 adagban fog menni, egy adagot elég 10-15 másodpercig turmixolni. Turmixold össze Sütőtök püré felhasználása A sütőtök püré kész. Felhasználhatod sütőtökös süteményekbe, pl. sütőtökös muffinba, vagy sütőtökös italokhoz.
Olajdörzsi A sütőben sütésnél kulcsfontosságú, hogy egyenletesen bevonja a zöldségeket egy vékony réteg olaj. Ezt a műveletet lehet egyszerűen a tepsin végezni, de még jobb végeredményt lehet elérni, ha egy külön tálba teszem a felkockázott zöldségeket, meglocsolom egy kis olajjal, és kézzel alaposan elkeverem, sőt, szinte beléjük dörzsölöm az olajat. Ízesítés Ekkor következik a fűszerezés. Só mindenképp kell, de akinek nem elég a zöldségek saját karamellizálódott íze, adhat további fűszereket hozzá: rozmaringot, kakukkfüvet, vagy akár kurkumát és római köményt. Aromatizálás További plusz ízt adhat a zöldségeknek, ha valamilyen erős ízű hagymát, gyümölcsöt teszek közéjük. Fontos, hogy ezek ne legyenek végig a tepsiben, csak a sütés utolsó harmadában csatlakozzanak, mert túlsülhetnek vagy megéghetnek, mire a többiek megpuhulnak. Nagyon jól megy a gyökérzöldségekhez a narancs, citrom, fokhagyma és a lila hagyma is. Ne zsúfold túl Egyetlen ponton lehet elrontani a zöldségsütést: ha túlzsúfolom a tepsit.
Mindenkinek vannak kérdései és válaszai. Így tanulunk, és így segítünk másoknak tanulni. A Quanswer egy olyan közösségi platform, ahol a kérdések és válaszok egymásra találhatnak, így mindannyian többet tudhatunk meg a minket körülvevő világról. Tedd fel a kérdésedet és hasznos válaszokat kapsz, vagy válaszold meg a kérdéseket és segíts másoknak!
10:11 Hasznos számodra ez a válasz? 5/7 anonim válasza: én például úgy szeretem, ha a teteje kicsit megpirul, úgyhogy több mint 2 órát szoktam sütni. kolléganőm viszont szintén alig 1 órát, nekem úgy nem is ízlik annyira, de kinek mi. 11:49 Hasznos számodra ez a válasz? 6/7 anonim válasza: én mikróban sütöm, 10-15 perc. 14:00 Hasznos számodra ez a válasz? 7/7 anonim válasza: 0% gázsütőben max-on úgy 5 órahosszát.... 24. 21:38 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések: Minden jog fenntartva © 2021, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Magyar neve: Sült sütőtök Hány adag? 10 személyre Előkészítési idő: 10 perc Pihentetés / kelesztés: 00 perc Főzési / sütési idő: 50 perc Összesen: 1 óra 00 perc Sült sütőtök hozzávalók: 1 db sütőtök 2-4 gerezd fokhagyma Ízlés szerint friss vagy szárított rozmaring, kakukkfű 1-2 evőkanál olívaolaj, lehetőleg extra szűz Só Bors A sütőtök sütése annyira egyszerűnek tűnik, hogy az ember azt hiszi, nem is igényel külön leírást. Mégis, sokszor éppen az egyszerű ételek okozzák a legnagyobb fejtörést: amilyen egyszerű tökéletesre készíteni, gyakran egy-egyt rossz recept vagy félinformáció miatt még egyszerűbb elszúrni őket. A sütőtökről gyerekkoromból nem a legjobb emlékeim vannak. Kicsit íztelen, kicsit semmire sem jó, sárga pempős valami, amit meg kellett enni. Persze lehet egészséges, lehet tápláló, de az ember azért elvárja, hogy az ételnek íze legyen. Finom, máshoz nem hasonlítható íze, ami élménnyé teszi. Még akkor is, ha sütőtökről van szó. Nem tudom, hogy csak nálunk volt szokás a sütőtököt egyszerűen felvágva bedobni a sütőbe, vagy más is így készíti.