luismiguelofficial.com
Civil szervezetek, mint például az Unicef is jelen voltak a fesztiválon. Aki elfáradt leülhetett megnézni egy filmet a Kertmoziban, vagy tábortűz mellett hallgathatta a meglepetésvendégek akusztikus koncertjeit, de készíthetett akár táskát, pólót vagy virágos fejdíszt is. Fotó: Major Kata Összességében én nagyon jól éreztem magam. Lehet, hogy legközelebb egy olyan fesztivált fogok választani, ahol inkább az én stílusomnak megfelelő koncertek vannak, és több olyan ember, akinek hasonló a zenei ízlése. De ettől eltekintve is teljes mértékben megérte elmennem, mert sok tapasztalattal, élménnyel gazdagodtam, és együtt bulizhattam a barátaimmal. Mindenkinek ajánlom ezt a fesztivált, mert családias, és jó a hangulat, csupa kedves emberrel találkoztam. Számomra a hét sztorija, hogy miután elhagytam a telefonomat a Balaton partján, két óra sem telt el, és már a Lost and Found -nál volt. Örülök, hogy vannak még becsületes emberek, ezúton is szeretném megköszönni a kedves idegennek, hogy leadta.
Eleve nem az én stílusom ez a fajta zene, de azokat a számait szeretem, amiket a rádióban szoktak tőle játszani. Harmadik nap Parov Stelaron voltam, ők kifejezetten jó bulit csináltak, társasággal jól elugráltunk rá. Negyedik nap John Newman koncert következett, amire nagyon kíváncsi voltam. Bennem nem hagyott túl mély nyomot a produkció, de rossznak sem mondanám, inkább átlagos, de jó volt hallani a híresebb számait élőben. fotó: Csudai Sándor Én nem is annyira a külföldi előadók miatt mentem, inkább azért, mert sok magyar kedvencem is ott volt. Kicsit elszomorított, hogy a korai koncertekre alig néztek ki az emberek, így sokszor elmaradt a nagy buli, amit a zenekaroktól megszoktam. A péntek délutáni Fran Palermo koncerten például kifejezetten kevesen voltak, de a Middlemist Red kora esti fellépésén sem volt igazán tömeg. Néha éppen csak lézengett néhány ember a színpad előtt, pedig nagyon jó zenéket játszottak, és ha több néző lett volna, fergeteges bulikat csinálhattak volna. Persze nem minden magyar előadó iránt volt ilyen kicsi az érdeklődés.
Lehet, hogy jobban áll neked ez az ing, mint nekem állt valaha a bármilyenem (nem? ) Lehet kerekebb a szöveged, a szoknyákat gond nélkül felemeled Lehet, hogy jobban gitározol már most, mint én majd a végén De nem táncolsz jobban, nem táncolsz jobban mint én Nem táncolsz jobban, mint én Nem táncolsz jobban Lehet, hogy sosem hagy el a mázlid, azzal is pénzt keresel, hogy csak állsz itt A borravalód gálánsabb, szex után a csajod hálásabb Lehet, hogy jobban bírod szusszal is, és több gólt rúgsz majd idén Neked már megvan az Animal Cannibals könyve? Elfogultsággal együtt állíthatjuk, hogy a könyv egy kiváló autentikus korrajz. A fiúk megszokott humorukkal és rengeteg különlegességgel mutatják be nekünk a rap, a hip-hop és saját maguk fejlődését miden értelemben. Igazán sok érdekességgel gazdagodik mindenki, aki veszi a fáradságot, hogy 20 karakternél többet olvasson. Neked már van esélyed, mert eljutottál idáig a cikkben... :) Nekünk már megvan! :)
Komoly következményei lehetnek annak, ha bekényszerítünk egy kutyát a vízbe! Egyrészről felhevült, meleg testel a hideg vízbe érni nem túl jó buli (ezért érdemes a kutyákat a hasuktól felfelé bevizezni, amennyiben stégről ugrálás zajlik). Másrészről, ha tényleg nagyon fél, akkor sokkot is kaphat ettől az élménytől. Sajnos nem régiben szemtanúja is voltam egy ilyen esetnek – nem járt jól se a kutyus, se a felelőtlen gazdi. Hidratáljunk! Sós víz közelében evidens, de még édesvíz esetében se várjuk el, hogy a kutyánk a tóból, folyóból igyon. Lehet, hogy ennek ellenére megteszi, de ugyanúgy, mint a pocsolyáknál: sajnos több betegség is a koszos vízből terjed át kutyusunkra. Itassuk őket ugyanúgy, mint bármely meleg napon! Ugyanezen elv alapján egy tisztító fürdetés sem árthat strandolás után! Legyen nálad / Ne feledd! Póráz, szájkosár, oltási könyv, törülköző, kakizacsi (mert a kakitündér ugye nem létezik) és regisztrált mikrochip. Utóbbi esetében nem hátrány, ha ez a kutyán belül található meg.
Számomra a két legjobb koncertet a Szabó Balázs bandája és az Ivan & the Parazol adta, de az Intim Torna Illegál, a Vad Fruttik és a 30Y is fergeteges volt. A legtöbben a Punnany Massifra, Wellhellora és a Halott Pénzre voltak kíváncsiak, eszméletlen tömeg tombolt a nagyszínpad előtt. Róluk nem igazán tudok véleményt mondani, mert nem az én vagyok a célközönség, de úgy látszott, hogy mindenki fantasztikusan érezte magát. A hét felfedezettjei nekem a Dope Calypso, a Szabó Benedek és a Galaxisok valamint a Bagossy Brothers Company lett. Nem igazán ismertem őket azelőtt, de élőben annyira tetszett a zenéjük, hogy megjegyeztem magamnak őket. Fotó: Mudra László A zenei programokon kívül számos lehetőség volt még a szórakozásra. A Majdnem Híres Rocksuli minden nap beszélgetést szervezett egy egy zenekarral, ahol a zeneiparról, és bandáról lehetett megtudni érdekességeket. Képviseltette magát a Be Smart Klub is, érdekes pszichológiai előadásokkal várták az érdeklődőket az önbizalomról, halogatásról és generációs különbségekről is valamint Hevesi Krisztina beszélt a 21. századi szextrendekről is.
Ahhoz, hogy ne váljon hiteltelenné a rajongók és a saját szemében sem, muszáj egy nagyfokú önreflexióval rendelkezni, és időt találni arra, hogy őszintén tudjon beszélni a zenén keresztül arról, hogy jelenleg érzelmileg hol tart. Ha ez nem sikerül, akkor önmaga egyik verziójává fog dermedni, és ezzel elvágja magát a fejlődéstől. Szerintem mi tudtunk venni egy nagy levegőt, és az értelmetlen sikerhajhászás helyett elkezdtünk figyelni a saját hangunkra. Most zeneileg pontosan azt csináljuk, amit és ahogy szeretnénk, és azt gondolom, ez a fajta őszinteség, hitelesség, öröm rögtön átragad a közönségre is. – Volt már szerencsém hozzátok kis klubban, nagyszínpadon és fesztiválon is. Nem igazán tudnám megmondani, melyik volt, ahol a legjobban éreztétek magatokat. Mindegy, csak zenélhessetek, vagy van azért olyan, amit egy kicsit jobban szerettek? – Minden fellépésen az a célom, hogy sikerüljön közvetlen kapcsolatot teremtenem a közönséggel. Ezt kis klubban talán könnyebb elérni, de többezer ember egy-egy fesztiválon értelemszerűen nagyobb energiát tud mozgósítani, amit sokkal erősebben érzel a színpadon.
Lóci játszik - Nem Táncolsz Jobban - YouTube