luismiguelofficial.com
Az Oxfordi Egyetem által végzett Com-COV kutatásból az is kiderült, hogy a vakcinák beadásának sorrendje is számít. Az AstraZeneca után beadott Pfizer erősebb antitestválaszt és T-sejt-választ váltott ki, mint a Pfizer után beadott AstraZeneca. Ugyanakkor mindkét verzió erősebb antitestválaszt váltott ki, mint a magas hatékonyságú, standard kétdózisú AstraZeneca-oltás. A legmagasabb antitestválaszt a két dózisban beadott Pfizer-vakcina váltotta ki, a legmagasabb T-sejt-választ pedig az AstraZenecát követő Pfizer-kombináció. A T-sejtek fontos szerepet játszanak az antitesttermelésben és annak fenntartásában. Vannak még megválaszolatlan kérdések "Ezek az eredmények felbecsülhetetlen értékű útmutatást jelentenek a vegyes adagolás alkalmazásához, azonban az itt vizsgált négyhetes intervallum rövidebb, mint a 8-12 hetes ütemezés, amelyet az AstraZeneca adagolásánál a leggyakrabban alkalmaznak" - magyarázta Snape. Azt is hozzáfűzte, hogy a hosszabb intervallum köztudottan jobb immunválaszt eredményez, és a 12 hetes intervallumra vonatkozó eredmények rövidesen rendelkezésre állnak.
Korábban volt fertőző hashártgyulladás (FIP)ellen is vakcina, de jelenleg nem kapható. A felnőtt macskák esetében az éves ajánlott védőoltásokkal megvédhetjük kedvenceinket a leggyakoribb fertőző betegségektől. Mivel a macskák mintegy hétszer gyorsabban öregednek nálunk és sokszor elrejtik a betegségeket, ezért évente legalább egyszer alapos állatorvosi vizsgálatra van szükségük akkor is, ha semmilyen problémát nem mutatnak. 8 éves kortól félévente tanácsos alaposan megvizsgáltatni őket. Az oltási reakciók ritkák és általában enyhe lezajlásúak. Oltás után 6-8 órával akár 1-2 napig bágyadtság, étvágytalanság, aluszékonyság alakulhat ki. Otthon kalcium pezsgőtabletta adható vízben felodva. Láz esetén Algopyrin tabletta adható (1/4 tbl /5 kg cica, nagyon nyálzik tőle! ) Vigyázat Algoflex, Rubophen, illetve egyéb embernek adható lázcsillapító nem jó, mérgező lehet! Az oltás helyén kialakult duzzanat a fájdalmasság megszűnése után enyhe masszírozás után hamarabb szívódik fel. Ha korábban oltási reakció előfordult már a macska múltjában, feltétlenül tájékoztassa előre az állatorvost, így akkor más oltóanyag használatával és a védőoltás beadásával egyidőben végzett megelőző kezeléssel (Suprastin injekció) a mellékhatás kockázata csökkenthető.
Mivel a kutyák mintegy hétszer gyorsabban öregednek nálunk és sokszor elrejtik a betegségeket, ezért évente legalább egyszer alapos állatorvosi vizsgálatra van szükségük akkor is, ha semmilyen problémát nem mutatnak. 8 éves kortól félévente tanácsos alaposan megvizsgáltatni őket. Oltási reakciók Oltás után 6-8 órával akár 1-2 napig bágyadtság, étvágytalanság, aluszékonyság alakulhat ki. Ugyancsak előfordulhat, hogy az injekció helyén fájdalmas duzzanat alakul ki, amely több hétig is megmaradhat. Egyéb oltási reakciók ritkán vannak: viszketés testszerte, a pofa és a szemhéjak vizenyős duzzanata, fej dörgölése tárgyakhoz, szőnyeghez. Néha összevissza rohangálás, esetleg hányás és hasmenés pár órán át. Ilyen esetekben érdemes vissszajönni a rendelőbe ellenszerért, esetleg ügyelethez fordulni. Otthon kalcium pezsgőtabletta adható vízben feloldva. Láz esetén Algopyrin tabletta adható kutyának (1/4 tbl /10 kg kutya). Vigyázat: Algoflex, illetve egyéb embernek adható lázcsillapító nem jó, mérgező lehet!
Ez az időszak a korai szocializációs időszak, ami 12 (13) hetes korban lezárul és később nem pótolható. Ha ebben az időszakban nem szocializálták őket megfelelően, vagyis nem volt alkalmuk idegen emberekkel, járművekkel, városi zajokkal megismerkedni és megtudni azt, hogy ezektől nem kell félniük, akkor az egész életükön át félénkek lesznek! 16 hetes kor: veszettség oltás 10 hónapos korig veszettség oltás 1 évesen: kombinált oltás Majd évente egyszer veszettség (kötelező) és kombinált oltás ismétlése. Az oltások beadása mellet minden alkalommal átvizsgáljuk kedvencüket, hogy időben felfedezhessük az öröklött ill. a szerzett kölyökbetegségeket. Az oltások mellet féreghajtó kezeléseket, bolha és kullancs elleni kezeléseket is elvégzünk szükség szerint kedvencük egészségének megőrzése érdekében. A felnőtt kutyák esetében az éves ajánlott védőoltásokkal megvédhetjük kedvenceinket a leggyakoribb fertőző betegségektől. Az oltással egy időben minden esetben sor kell kerül egy alapos állatorvosi vizsgálatra.
Egy kiskutya alap immunizálása minimum 3, de inkább 4 oltásból áll. Mégpedig: 1. 6 hetes kor: monovalens parvovirusos bélgyulladás ellen 2. 8 hetes kor: kombinált oltás szopornyica, fertőző májgyulladás, leptospirosis, adeno vírus ellen 3. 10 hetes kor: monovalens parvovírus ellen 4. 12 hetes kor: kombinált oltás szopornyica, fertőző májgyulladás, leptospirosis, adeno és parvovírus ellen 5. 14 hetes kor: első veszettség elleni oltás 6. 9 hónapos kor:második veszettség elleni oltás Ezután évente kombinált oltás majd 2 hét múlva veszettség elleni vakcina. Tudni kell, hogy egyetlen oltás soha nem ad hosszú időre (1 év) védettséget, mindig ismételni kell. A parvo ellen minimum 1, de inkább kettő monovalens oltást kell kapnia a kölyöknek a kombinálton kívül ahhoz, hogy megfelelő védelem alakuljon ki ellene. Az oltások ára vidékenként és orvosonként változik, de általában 2. 500 és 5. 000 között van. Az ötezer Pesten, nevesebb dokinál.
A célunk, hogy ezzel a vírussal is úgy éljünk együtt, mint az influenzával - mondta Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. A tudósok szerint ha ez megtörténne, az komoly mérföldkő volna. A hivatalos adatok szerint világszerte mintegy 3, 8 millió ember halálát okozhatta a COVID-19, míg az influenza évente mintegy 650 ezer emberéletet követel. Ezt a határt a mostani ismeretek szerint őszre, talán télre lehetne átlépni az oltási kampányoknak köszönhetően, és utána a járvány fellángolásait az influenzaszezonéhoz hasonló intézkedésekkel kellene kezelni - mondta Nuzzo. Azt sem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy mindez csak a fejlett országokra igaz. A fejlődő országok egy jelentős részében az oltások hiánya miatt egyelőre ez beláthatatlan távolságban van. Koronavírus: a határok mentén élők is kaphatnak nálunk oltást - olvassa el cikkünket!
Sok országban már nem a fertőzöttek, hanem a kórházban ápoltak számára koncentrálnak. Bár a fertőzőbb vírusváltozatok okozhatnak meglepetéseket, a magas átoltottság miatt a fertőzöttek jelentős részénél nem alakul ki súlyos lefolyás. Nagy előrelépés lehet, ha az influenzához hasonlóan szezonális járvánnyá szelídülne a COVID-19. Ez a fejlett országokban az őszre várható - írja a a Bloomberg cikke alapján. A fertőzöttek helyett a kórházban ápoltak számán a fókusz A koronavírus-járvány elmúlt több mint egy éve alatt meglehetősen megszokott forgatókönyv szerint zajlott a járványhullámok fellángolása, és az azokra adott kormányzati reakciók is. Az eredeti, majd később a fertőzőbb mutációk nyomán megjelentek a fertőzések, azok száma emelkedni kezdett, majd néhány hetes késéssel a kórházban ápoltak száma is meredeken megugrott. Erre válaszul a különböző kormányok előbb-utóbb ugyanazt a választ adták: korlátozásokat vezettek be, bezárták az iskolákat és az emberek közötti kontaktusok számának csökkentésére hozott más intézkedésekkel próbáltak úrrá lenni a járványon.
Kutyák javasolt oltási programja Kölyökkutyák vakcinázását 6-8 hetes korban célszerű elkezdeni. Az első védőoltás a parvovírusos bélgyulladás ellen nyújt védettséget. Két hét elteltével adható a következő oltás, ez egy ún. kombinált vakcina, mely a parvovírusos bélgyulladás mellett a szopornyicával, a leptospirózissal és a fertőző májgyulladással szembeni védettség kialakítására szolgál. Ezután kb. kéthetente kapja ezt a kombinált oltást addíg, míg a 3 hónapos kort be nem tölti. Utcán sétálni csak a 2. kombinált oltás után lehet 1 héttel. 4 hónapos korig jár az első veszettség oltás, melyet 10 hónapos korig megismételjük, majd 1 éves korban a kombinált oltást is. Egyéb védőoltások, melyek az alap oltási protokollba beiktathatóak: Kennel-köhögés elleni oltás (kutyaoviba, kutya-suliba, rendszeresen kutyaközösségbe járóknak, panzióba adás előtt javasolt), más oltással egyidőben beadható. Coronavírusos bélgyulladás elleni oltás (parvovírusos bélgyulladáshoz hasonló, annál enyhébb lefolyású betegség) Kullancsok terjesztette Lyme-kór elleni oltás Oltási séma röviden: 6 hetes kor: parvo oltás 8 hetes kor: kombinált oltás 10 hetes kor: parvo oltás 12 hete kor: kombinált oltás 13 hetes korban lehet sétálni az utcán (nemcsak lehet, de kötelező!! )